A koronavírus miatt máshol rendezik a DTM előszezoni tesztjét

Így Németországban hangol a 2020-as szezonra a mezőny, az olaszországi forduló azonban egyelőre nincs veszélyben.

dtm-1556986319.jpg

Eredetileg a versenynaptárba új helyszínként belépő monzai pálya adott volna otthont a DTM előszezoni tesztjének, amit március 16-18. között bonyolítottak volna le. Csakhogy a sorozat promótere a minap bejelentette, hogy a kollektív gyakorlást Monza helyett a Hockenheimringen, március 16-19. között tartják.

Ennek oka a koronavírus, a Kínából elterjedt járvány európai gócpontja ugyanis Olaszország lett, ahol nem egészen egy hét alatt 655-en fertőződtek meg, közülük 17-en meg is haltak, míg 45-en gyógyultak csak meg. Ezzel szemben Németországban még nem regisztráltak halálesetet, a fertőzöttek száma pedig 48, ennek harmadát gyógyulttá is nyilvánították.

„Kezd egyre inkább nyilvánvaló lenni, hogy a koronavírus terjedése és megfékezése sokféleképpen hat szomorúan a társadalomra” – nyilatkozta Marcel Mohaupt, a promóteri feladatokat ellátó ITR ügyvezető igazgatója.

„Miután minden másnál előrébb valónak tartjuk mindenki biztonságát és egészséget, úgy döntöttünk, hogy egy másik helyszínen rendezzük meg az előszezoni tesztünket. Rendkívül hálásak vagyunk a monzai és a hockenheimi pálya együttműködéséért.”

Monzába a tervek szerint június 26-a és 28-a között látogat majd el a német túraautó-bajnokság mezőnye. A szezon két hónappal korábban, április végén rajtol el, a belgiumi Zolderben.

Fotó: DTM Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6515495020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat