F1: Bottas sürgetné a tárgyalásokat a Mercedesszel

A Mercedes versenyzője ismét arról beszélt, hogy nem szeretné, ha sokáig bizonytalan maradna a jövőre a csapatnál.

m228170.jpg

Nico Rosberg visszavonulását követően kapott lehetőséget Valtteri Bottas a Mercedesnél, de a finn pilótának azóta rendre csak egyéves szerződéseket kínáltak, csakúgy, mint az idei évre – pedig ez már a negyedik szezonja lesz a bajnokcsapatnál. Tavaly a brackley-i istálló nyíltan elismerte, hogy fontolóra vették, hogy Bottast leváltva Esteban Oconnak adnak egy esélyt, de végül augusztus végén a finn szerződéshosszabbítását jelentették be, míg francia neveltjük a Renault-hoz került egy kétéves megállapodás keretében.

Bottas már korábban sem titkolta, hogy ez a fajta nyílt játszma kellemetlenül érintette, és elmondása szerint a Mercedesnek tanult a 2019-es tárgyalásokból. „Én is tanultam az ilyen helyzetek kezeléséből, és a csapatnál is azt mondták, hogy ők is. Szerintem túlságosan sok volt a csapaton kívüli, szükségtelen kommunikáció. Mindent a csapaton belül kellett volna tartani” – mutatott rá a problémára a többszörös nagydíjgyőztes.

„Úgy gondolom, ez könnyebbé tenné a dolgokat, és biztos vagyok benne, hogy a tavalyi történések után mindnyájan megtanultuk, hogy minél korábban születik meg a döntés, annál jobb” – célozgatott Bottas. – „Ha pedig aztán mégis el kell húzni augusztusig vagy szeptemberig, akkor az pont, hogy csak elvonja az ember figyelmét.”

m215203_1.jpg

„Ha mindent elrendezünk néhány hónappal korábban, nagyban megkönnyít mindent, mert máskülönben csak spekulációkat gerjeszt ez az egész. Biztosra mondhatom, hogy tanultunk ebből, és remélhetőleg még ezt megelőzően tudjuk rendezni a sorainkat, de majd meglátjuk” – tette hozzá.

Bottas korábban vezéregyéniség volt a Williamsnél Felipe Massa mellett, de a Mercedesnél hamar beleszürkült a másodhegedűs szerepébe. 2018-at győzelem nélkül fejezte be, így a tabellán nem csak Lewis Hamilton, de a két ferraris és a Red Bull-os Max Verstappen is megelőzte. Ezt követően úgy tűnt, hogy Bottas megrázta magát (elmondása szerint is új erőre kapott), de a lendület csak a szezon első néhány versenyén tartott ki. Ennek ellenére négy győzelmet szerzett, ezzel magabiztosan bebiztosítva a második helyet az egyéni összetettben.

via Motorsport.com

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1215490576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása