F1: Szárnyalt a Mercedes, bajba került a Ferrari az utolsó napon
Formula–1 2020: Barcelonai kollektív teszt – 3. nap

Valtteri Bottas megfutotta a 2020-as előszezon eddigi leggyorsabb körét, amire egyelőre Lewis Hamiltonnak sem volt válasza. A Ferrari motorhiba miatt veszített értékes időt, amúgy is baljósak a kilátások az olaszoknál.

m228280.jpg

Pénteken a 2020-as év első előszezoni tesztsorozatának utolsó napját bonyolították le Barcelonában. Miután a Ferrari már az előző napokat is idő- és (ebből adódóan) körveszteséggel zárta, Sebastian Vettel rendkívül aktívan rótta a köröket, két és fél óra után ő rendelkezett a legtöbb körrel, szám szerint negyvennel.

Ám ekkor hirtelen Vettel alatt megkotlott a Ferrari a 12-es kanyarban, ami miatt a piros zászlók is előkerültek mintegy 20 percre. A délelőtt folyamán már nem is tért vissza a német a pályára, kiderült ugyanis, hogy motort kell cserélni az SF1000 hátuljában, a meghibásodott egységet pedig nyomban visszaküldik a maranellói főhadiszállásra.

Formula 1 on Twitter

That's one ill SF1000 � A slight hiccup for Ferrari and Sebastian Vettel on Day Three of #F1Testing #F1 https://t.co/RZTHVrtSiK

Eau rouge on Twitter

Bottas using DAS(Dual Axis Steering) today! #F1Testing #F1 https://t.co/mW1RWwizvR

A Mercedesnél eközben ismét láthattuk a tegnap bombaként robbanó, azóta 2021-től illegálisnak is minősített DAS-rendszer akció közben. A regnáló bajnokcsapat részéről azonban ma már az egykörös tempónak is figyelmet szenteltek, ezt demonstrálva pedig Valtteri Bottas meg is futotta a 2020-as előszezon eddigi leggyorsabb körét. A Pirelli leglágyabb, C5-ös jelölésű abroncsain futott 1:15.732-es idő már csak három tizeddel volt lassabb a tavalyi pole-körénél.

Nagyjából ekkortájt, szűk egy órával az ebédszünet előtt a hét harmadik piros zászlós megszakítására is sor került, Nicholas Latifi alatt is megállt az autó, némi füst is felszállt az egyébként a vártnál jobban teljesítő FW43 hátuljából. A kanadai újonc – Vettelhez hasonlóan – már csak délután folytatta a körözést.

Tutkumuz F1 � on Twitter

�Williams pilotu Nicholas Latifi yolda kaldı! ��#F1Testing | #F1 https://t.co/uzJaq3bCaS

A délelőtti etapot Bottas mögött a renault-s Esteban Ocon zárta a második helyen, a francia az eggyel keményebb, C4-es papucsokon 1,3 másodpercet kapott a finntől, őt egykori csapata, a Racing Point követte, a volánnál Lance Stroll-lal. A „rózsaszín Mercedes” mindkét – főként a hosszabb etapokra gyúró – Red Bull-os csapatot megelőzte, amelyek közül ezúttal az Alpha Tauri végzett előrébb Danyiil Kvjattal, azonban Max Verstappen jegyezte a legtöbb kört az első négy óra után, egészen pontosan 86-ot.

A sorrendet Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), Carlos Sainz (McLaren), Romain Grosjean (Haas), valamint Vettel és Latifi tették teljessé – az utóbbi hármas egyik tagja sem jutott el 50 körig.

Délutánra Hamilton vette át a W11-est Bottastól, ám a brit hiába próbálkozott a C5-ös gumikon, a közelébe sem ért Bottas körének, nyolc tizeddel kikapott. A regnáló világbajnok mögött viszont megmaradt az Ocon, Stroll és Kvjat sorrend.

Formula 1 on Twitter

�RED FLAG � Problems for K-Mag - the Haas driver goes into the barriers at Turn 7 � #F1Testing https://t.co/E5E4HAvbKo

Két aránylag nyugodt napot követően a második négyórás etapban is folytatódott a Piros Péntek, további két piros zászlós fázissal kellett megszakítani a körözést. Kevin Magnussen idézte elő az elsőt – a dán pilóta négy kör után és alig félóra elteltével kicsúszott a 7-es kanyarban, így a falnak csapta a Haast. Ezúttal jelentősebb kár keletkezett a VF-20-asban, mint Grosjean csütörtöki balesete során, így a Haas össze is csomagolt a hétre, mondván, a jövő hétre összerakják az autót.

Valamivel később Daniel Ricciardo Renault-ja robbant le azonosítatlan problémából fakadóan a 9-es kanyarnál, mindenesetre az ausztrál az utolsó órában még visszatérhetett a pályára az R.S.20-szal.

A végén még egy megforgást is bemutatott Ricciardo, ennek ellenére Verstappen előtt, ám az alfás Giovinazzi mögött fejezte be a napot, az olasz ráadásul a nap legszorgalmasabbjának bizonyult 152 körrel. Verstappen, valamint az Alpha Tauri és a Red Bull délutáni pilótáival, Pierre Gaslyval és Alexander Albonnal lett teljes az első tíz, ahonnan épphogy kiszorult Sainz és Grosjean kettőse.

Formula 1 on Twitter

The continuing adventures of @danielricciardo � #F1Testing https://t.co/xz9Og90djr

Sebastian Vettel a nap végére hajszál pontosan 100 körig jutott el, 1:18.3-as körideje azonban nem mondható reprezentatívnak, az eredményjelzőn csak a 13. helyre volt elegendő. A négyszeres világbajnok mögött csak Latifi, Lando Norris – aki rendre a legkeményebb, C1-es abroncsokkal körözgetett a McLaren volánja mögött –, illetve Magnussen végzett csupán.

A harmadik tesztnap végeredménye:

Pirelli Motorsport on Twitter

That's a wrap! (at least for this first round of #F1Testing)

Az első hét össztett végeredménye:

Pirelli Motorsport on Twitter

The full breakdown of #F1Testing� More #Fit4F1 info � https://t.co/crDidNOlhE

A Ferrari bevallotta: nincsenek a Mercedes és a Red Bull szintjén

Az első hét folyamán nem igazán derült ki, mire is képes valójában a Ferrari – állítólag ez is volt az olaszok célja. Mindenesetre a maranellóiak csapatvezetője, Mattia Binotto péntek délután elárulta, hogy nemcsak a Mercedesszel, hanem a Red Bull-lal szemben is hátrányban vannak. „Nem vagyunk most annyira optimisták, mint voltunk tavaly, pillanatnyilag mások gyorsabbak nálunk” – ismerte el a Motorsport.com-nak.

„Hogy igazából mennyire gyorsak vagyunk, azt most még nehéz megállapítani, a következő napokban majd átfutjuk az adatokat. De nem hiszem, hogy annyira gyorsak lennénk jelenleg, mint ők” – célozgatott a Mercedes és a Red Bull tempójára Binotto. „Hogy aggódunk-e? Természetesen igen” – folytatta mondandóját, majd hozzáfűzte, hogy az évnek még igen korai szakaszában járnak ahhoz, hogy pontosan behatárolják, melyik csapat hogy áll az erősorrendben.

200012-test-f1-charles-leclerc-day2.jpg

„Számunkra ami nagyon fontos, hogy ebben a három napban minden szükséges adatot összegyűjtöttünk ahhoz, hogy tisztább képet kapunk mindenről. Ami pedig még ennél is fontosabb, hogy megbizonyosodjunk afelől, hogy a jó irányba halad az autó fejlesztés. Hosszú lesz a szezon, valószínűleg 22 versenyből fog állni, úgyhogy lesz idő a felzárkózásra” – tekintett a jövőbe a Ferrari csapatfőnöke.

Nekiszegezték azt a kérdést Binottónak, hogy az SF1000-ben megvan-e a potenciál ahhoz, hogy legyőzzék a Mercedest. A kérdésre így felelt: „Ha a teljes szezont nézzük, úgy gondolom, igen. De hogy már Ausztráliában így lesz-e? Talán nem.”

„Főleg a Mercedes, de a Red Bull is nagyon gyors volt ebben a három napban, de úgy gondolom, hogy valódi teljesítményről legfeljebb a jövő héten, de lehet, hogy csak Ausztráliában kaphatunk képet. Ez lehet meghatározó a szezon elején, pláne annak tudatában, hogy 22 futam nagyon sok, és lényegében bármi változhat” – magyarázta.

200021-test-f1-day2.jpg

Binotto elárulta, hogy a mostani Ferrari nem sokban fog különbözni attól, amit három hét múlva, a szezonnyitó helyszínén küldenek pályára, az olaszok nem is készülnek nagyobb csomaggal az Ausztrál Nagydíjra. „Megvan a potenciál. Elsőre úgy gondolom, a jelenlegi csomag optimalizálásán és továbbfejlesztésén fog múlni minden” – tette hozzá ettől függetlenül az autó kapcsán Binotto.

A következő hét folyamán újabb három nap áll a csapatok rendelkezésére, február 26-28. között jön a második háromnapos gyakorlás, amit már az első éles bevetés követ: a melbourne-i futamot március 15-én rendezik.

Fotó: Mercedes Media Database, Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1715485640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat