F1: A Haas és az Alfa Romeo bemutatójával indult az első tesztnap

Ahogyan azt már előre beharangozták, az említett két csapat 2020-as modelljéről a barcelonai boxutcában is lehullt a lepel, az első tesztnap reggelén.

erhz9nbwoaepjv.jpg

Sok újdonságra persze nem kellett számítani a szerda reggeli órákban, hiszen a Haas – digitális képek formájában – igazából már két hete bemutatta az idei modelljét, sőt a napokban be is járatták azt. A VF-20-assal az amerikai csapat visszatért a hagyományos szürke-piros-fekete színkombinációhoz, miután a Rich Energyvel folytatott partnerségük egy évig sem tartott ki.

Haas F1 Team on Twitter

Officially launched ✅ #VF20 #HaasF1 https://t.co/i7cGKoRJaj

Formula 1 on Twitter

Hello, VF-20 � @HaasF1Team #F1 #F1Testing

Az energiaitalgyártó-cég körüli blama is közrejátszott abban, hogy tavaly harmatgyengén muzsikált a Haas, a Romain Grosjean és Kevin Magnussen alkotta páros által összegyűjtött 28 pont mindössze a konstruktőri tabella kilencedik helyére volt elegendő. Grosjeant és Magnussent is megtartotta a Haas, így a francia és a dán már a negyedik közös szezonjuknak vágnak neki idén.

Mint az a tegnapi tesztbeharangozó cikkünkből kiderült, a Haas új versenygépével Kevin Magnussen folytatja a körözést, holnap pedig Romain Grosjean gurulhat vele a pályára, a pénteki napon pedig felosztják az etapokat közöttük.

Nem sokkal a Haas bemutatója után a 2020-as Alfa Romeót is megpillanthatta a publikum – az eddig látott Valentin-napi kígyóbőrmintás helyett immár végleges fényezésével:

Circuit de Barcelona-Catalunya on Twitter

And now the #C39 from @alfaromeoracing!! #F1Testing

Alfa Romeo Racing ORLEN on Twitter

The covers are off. � #C39. https://t.co/yo4si4xyqn

Alfa Romeo Racing ORLEN on Twitter

Introducing the #C39. ❤️ �

Színvilágában a C39-es nem sokban tér el 2019-es elődjétől, a csapathoz névadó támogatóként beszálló PKN Orlen logói az oldaldobozokon, valamint az első terelőszárny véglapjain kaptak helyet. A hinwili együttes szintén változatlan felállással, azaz a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönennel és Antonio Giovinazzival folytatja az idei évben.

A főszponzori státuszba megérkezett lengyel olajvállalat személyes támogatottja, a tavaly még a Williams színeiben szereplő Robert Kubica lett a tartalékversenyző, a tesztpilótai szerepkörben pedig maradt az ex-Formula–2-es Tatiana Calderón. F1-es kötelezettségeik mellett Kubica a DTM-ben, míg Calderón a japán Super Formula-sorozatban fog versenyezni.

Meglehetősen szerény pontmérleggel zárta az előző évet az Alfa Romeo, a konstruktőri összetettet csupán a nyolcadik helyen 57 ponttal, ami az egyéni bajnokságban egy 12. és egy 18. hellyel volt egyenlő.

A C39-et – némi meglepetésre – először Kubica viszi pályára élesben, délután Giovinazzi váltja őt a volánnál. A csütörtöki napon aztán Räikkönen vezethet, pénteken pedig újra az olasz lesz a soros.

Fotó: Circuit de Barcelona-Catalunya / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3715480960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása