F1: Már tárgyal Vettellel a Ferrari a folytatásról

A Ferrari csapatfőnöke megerősítette: a csapat szándékában áll, hogy Charles Leclerc után Sebastian Vettelt is megtartsa.

190058-abu.jpg

Charles Leclerc 2024 végéig szóló szerződéshosszabbításáról még a karácsonyi ünnepek előtt cikkeztünk, de amennyire biztos a monacói jövője a Ferrarinál, legalább annyira bizonytalan Sebastian Vettelé. Hibái miatt az utóbbi időszakban – főleg tavaly – egyre gyakrabban pedzegették a nemzetközi sajtóban, hogy hamarosan véget érhet a négyszeres világbajnok Formula–1-es pályafutása – sőt, olyan összefüggéseket is lehetett olvasni, hogy távozásával létrejöhet Lewis Hamilton ferraris átigazolása.

Ám ezek a spekulációk az utóbbi időszakban elcsendesültek, legalábbis a Mercedes F1-ben maradása egyre valószínűbbnek tűnik, a csapatfőnök Toto Wolff meg is erősítette, hogy hamarosan leül Hamiltonnal, hogy egyeztessenek a folytatásról.

Hasonló fejleményekről számolt be Vettel kapcsán azonban a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is, aki elárulta, hogy a maranellói csapat elkezdett tárgyalni vele a szerződéshosszabbításról. „Már tavaly karácsony előtt megkezdődtek a Sebastiannal való egyezkedések, és lesz folytatásuk” – mondta a német RTL-nek.

Vettel 2015-ben csatlakozott a Ferrarihoz azzal a céllal, hogy honfitársa, Michael Schumacher példáját követve visszasegítse a csúcsra a Ferrarit, amely egyéni címet 2007-ben, konstruktőri pedig 2008-ban szerzett utoljára. A német azonban öt szezon után sem járt sikerrel, a legközelebb talán 2018-ban járt ötödik vb-címéhez, de az év második felében Hamilton rákapcsolt, így Vettel csak második lett, csakúgy mint egy évvel korábban.

Tavaly pedig még inkább nehéz helyzetbe került Vettel új csapattársa, a Kimi Räikkönent leváltó Leclerc érkezésével, mivel a monacói kapásból fel tudta venni vele a kesztyűt, és nemcsak a pontversenyben, hanem több mutatóban (például pole pozíciók és futamgyőzelmek számában) is jobb eredményeket produkált.

Binotto a Hamiltonnal kapcsolatos pletykákra is reagált, így: „Szerintem először is azt kell megértenünk, mik az ő szándékai, és azokhoz képest mik a mieink, de számunkra ő jelenti az elsődleges opciót” – jelentette ki.

„Büszkék vagyunk a versenyzőinkre, és hiszünk benne, hogy ők ketten a legjobbak az F1-ben. Úgy gondolom, jó lenne számunkra, ha mindkettőjüket meg tudnánk tartani.”

A héten új autóját, az SF1000 kódjelű gépet is bemutatta a Ferrari, melyhez nagy reményeket fűz.

Fotó: Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7515475192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása