F1: Fontos rekordot vehet el Hamilton Schumachertől
Ezek a legek dőlhetnek meg a 2020-as F1-es szezonban

Egy másik mutatóban pedig kiegyenlíthet a hétszeres világbajnok klasszissal a hibridéráan egyeduralkodó Mercedes versenyzője.

hamilton-schumacher-2020.jpg

Szinte már a nyakunkon van a 2020-as Formula–1-es idény, így ideje annak, hogy vessünk egy pillantást, melyek azok a mutatók, amikben új rekordert avathatunk.

Legtöbb futamgyőzelem

Még évekkel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt, hogy bárki is utolérje Michael Schumachert a futamgyőzelmek tekintetében – márpedig idén nemcsak veszélybe kerülhet, hanem meg is dőlhet a 91-es csúcs. Lewis Hamilton ugyanis 84 nagydíjelsőségnél tart, és amióta tart a hibridéra (és egyúttal a Mercedes egyeduralma), a brit minden évben nyert legalább kilenc futamot.

Nem mellesleg Hamilton az F1 történelmének eddigi egyetlen versenyzője, aki minden egyes szezonjában győzni tudott legalább egyszer.

Legtöbb konstruktőri bajnoki cím zsinórban

Tavaly a Mercedes sorozatban hatodjára bizonyult legjobbnak a csapatok között, ezzel beállítva a Ferrari 1999 és 2004 között rekordját – ha pedig 2020-ban is a brackley-i csapat diadalmaskodik, a lista élére tör.

Az egyéni bajnoki címet is ugyanúgy egymás után hatszor húzta be a Mercedes, de a sorozatos duplázásban már a tavalyi évvel rekorderré lépett elő.

ap-21zbzc8uw1w11_news.jpg

Legfiatalabb világbajnok

Egy olyan titulus, ami biztosan nem a Mercedes háza tájára fog kerülni – ellenben megakadályozhatják az Ezüst Nyilak, hogy elvegyék ezt a rekordot Sebastian Vetteltől, aki 2010-ban 23 évesen és 134 naposan ülhetett fel a Formula–1 trónjára. Jelenleg két versenyzőnek van reális esélye Vettel leigázására: a Red Bull-os Max Verstappennek, illetve a német jelenlegi csapattársának, a Ferrari jövőjének kikiáltott Charles Leclerc-nek. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez lesz az utolsó esélyük.

Legtöbb dobogós helyezés

Lewis Hamilton eddigi 250 nagydíjából 151-et zárt dobogón, és már csak 4-szer kell a legjobb három között zárnia, hogy utolérje Michael Schumachert.

Legtöbb nagydíjrészvétel

A maga 40 évével Kimi Räikkönen a jelenlegi mezőny körelnöke, idén pedig az F1 legtapasztaltabb versenyzőjévé avanzsálhat: már csak 10 versennyel van elmaradva Rubens Barrichellótól – aki 322 F1-es nagydíjon indult –, vagyis a júliusi Brit Nagydíjon elcsípheti a brazilt.

86453009_2698055953575187_5256602953086664704_o.jpg

Legtöbb pontszerzés

Schumacher 221 pontszerzéses rekordját két versenyző is megdöntheti idén, mivel Hamilton és Räikkönen 213-213 alkalommal holtversenyben állnak a második helyen.

Hamilton emellett a saját csúcsát is újraírhatja, amennyiben a melbourne-i szezonnyitón is a top10-ben ér célba – ez ugyanis zsinórban a 34. pontszerzését jelentené a 2018-as Brit Nagydíj óta húzódó sorozatában. Az első 33 pontszerzéses szériáját a 2016-os Japán és a 2018-es Francia Nagydíj között futotta.

Legtöbb futamgyőzelem – minden körben az élen állva…

Ayrton Senna 41 sikeréből 19-et úgy szerzett, hogy az adott futam minden körében az élen állt. Ha Hamilton legalább egy rajt-cél győzelmet arat, legyőzi a brazilt ebben a mutatóban – 2019-ben Kínában, Spanyolországban, Monacóban, Franciaországban és Abu-Dzabiban is a rajttól a célig vezetett.

m218604.jpg

Legtöbb pole pozíció ugyanazon a helyszínen

Amennyiben Hamilton a pole-ba kvalifikál az idény első állomásán, kilencedik rajtelsőségét szerezné az Albert Parkban. Ezzel a mercedeses brit Sennától és Schumachertől is átvenné a vezetést, akik Imolában, illetve Japánban 8-8 alkalommal indulhattak az élről.

Hamilton az egy helyszínen aratott győzelmek számában is átugorhatja Schumachert, ha Kanadában vagy a Hungaroringen nyer – mindkét helyszínen nyolcadjára pezsgőzhetne a dobogó legfelső fokán. Schumacher korábban a franciaországi Magny-Cours-ban tudott nyolcszor nyerni.

Végül és nem utolsó sorban: Hamilton a világbajnoki címek számában is utolérheti a német klasszist, ha folytatja jó sorozatát, idén hetedjére kerül majd fel a korona a fejére.

(via Crash.net)

Fotó: Mercedes Media Database, Ferrari Media, Alfa Romeo Racing Orlen / Facebook, Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6215465638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása