F1: Kiderült, ki vezetheti először az új Ferrarit

A Ferrari mellett a Haas is ismertette versenyzői beosztását az első barcelonai tesztre.

200027-f1-ferrari-sf1000-2020-team.jpg

Pénteken bejelentették, hogy a Ferrari 2020-as modelljét, az SF1000-et Sebastian Vettel vezetheti először, a német a szerdai nyitónap mellett a csütörtök délelőttöt is megkapta. Csütörtök délután Charles Leclerc veszi át a volánt a négyszeres világbajnoktól, s pénteken is a monacói lép színre.

Hasonló, 1,5-1,5 napos leosztást agyaltak ki a Haasnál is: a VF-20 első kilométereit Kevin Magnussen irányítása alatt fogja megtenni, majd a komplett csütörtöki nap Romain Grosjeané lesz. Pénteken a kannapolisi gárda mindkét pilótája pályára léphet: délelőtt a dán, délután pedig a francia.

A február 19-21. közötti első három napot egy újabb háromnapos gyakorlás követi majd, 26-ától 28-áig – mint az ismeretes, idén a csapatok rendelkezésére két nappal rövidebb felkészülési idő áll az előző évekhez képest.

Fotó: Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr115474648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat