Hivatalos: Kubica a DTM-ben, újra a BMW-nél!

Túraautóra vált Robert Kubica – csütörtökön bejelentették, hogy az F1-es futamgyőztes lengyel idén a DTM-ben indul, mégpedig egy privát BMW-vel, az ART Grand Prix színeiben.

p90379245_highres_jerez-de-la-frontera_1.jpg

Hivatalosan is 15 autósra bővült a DTM mezőnye a 2020-as szezonban, csütörtökön ugyanis megerősítették a hírt, miszerint Robert Kubica a német túraautó-bajnokságban fog versenyezni egy BMW-vel, így a lengyel több mint tíz év után visszatért a bajor márkához, még ha nem is annak gyári versenyzőjeként, hanem az ART Grand Prix színeiben – a projekthez anyagilag jelentősen hozzájárul Kubica személyes támogatója, a PKN Orlen lengyel olajvállalat.

„Egy ideje már érdekelt a DTM, a Jerezben teljesített decemberi teszt pedig csak még több ízelítőt adott nekem. Már nagyon várom, hogy belevágjak pályafutásom új fejezetébe” – mondta a 35 éves versenyző. – „Hiszek benne, hogy a DTM az egyik legerősebb és legjobb sorozat a világon, a teszten azonnal otthonosan éreztem magam a BMW M4 DTM volánja mögött. Az ART Grand Prix pedig már évek óta nagy név a nemzetközi autósportban, így biztos vagyok afelől, hogy sok mindent érhetünk el együtt a DTM-ben.”

Security Check Required

null

Habár az ART Grand Prix elsősorban a formulaautós utánpótlásban, többek között a Formula–2-ben és a Formula–3-ban érdekelt, nem idegen a francia csapatnak a DTM: 2015-ben és 2016-ban két gyári Mercedes futtatott a csapat, melyet a kétszeres bajnok Gary Paffett ötször is dobogóra vitt.

Kubica 2006 és 2010 között, majd 2019-ben versenyzett a Formula–1-ben a BMW Sauber, a Renault és a Williams színeiben. A lengyel pályafutását kétségkívül kettétörte a 2011 februárjában történt ralibalesete, több év kemény munkájával mégis kivívta magának, hogy visszatérhessen a királykategóriába – ám a tündérmese rémálomba torkollott a sereghajtóval, amit egy év után el is hagyott, idén pedig az Alfa Romeo teszt- és tartalékversenyzőjeként marad a paddockban.

p90379256_highres_jerez-de-la-frontera.jpg

Kubica már az előszezoni teszten részt vesz az ART Grand Prix BMW-jével, amit március 16-18. között, Monzában rendeznek majd. A szezon pedig április utolsó hétvégéjén, a belgiumi Zolderben rajtol – az Audi és a BMW hat-hat gyári autójával, a WRT két privát Audijával, valamint Kubicával a mezőnyben.

Fotó: BMW Motorsport Press

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6015472708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat