F1: Alonso próbára tenné Hamiltont

A kétszeres világbajnok úgy véli, fel tudná venni a versenyt a schumacheri rekord megdöntésére készülő Lewis Hamiltonnal – a spanyol szívesen látná a britet nyomás alatt versenyezni.

dakar_2019_2020_032.jpg

Hatodik világbajnoki címét szerezte már tavaly, így 2020-ban minden esélye megvan arra Lewis Hamiltonnak, hogy kiegyenlítsen az örökranglista élén Michael Schumacherrel. Eközben korábbi csapattársa, Fernando Alonso, aki 2018 végén kétszeres világbajnokként távozott a Formula–1-ből, jó értelemben véve igazi kalandora lett az autóversenyzésnek: kétszer nyert Le Mans-i és egyszer daytonai 24 órást, világbajnok lett a WEC-ben, de indult már Indy 500-as versenyen is, legutóbbi pedig a Dakar-ralin tette magát próbára.

A spanyol úgy gondolja, hogy Hamilton esetében az eredmények meglehetősen egyoldalúan tükrözik a brit karrierjét és kvalitásait, nem kiemelve a gyenge pontjait.

„Ha vetünk egy pillantást Lewis szezonjára, láthatjuk, hogy mindig egy általános séma érvényesül. Lassan kezdi a szezont, más azonban ezt mégsem tudja az előnyére fordítani. Viszont mindnyájan izgatottak leszünk, hogy talán eljött Bottas éve, de aztán mégsem” – emelte ki Hamilton kapcsán a spanyol az F1 Racing magazinnak nyilatkozva. – „Megtett egy lépést előre, versenyképesebb és felkészültebb lett, de továbbra is vannak gyenge pontjai, amik eddig nem mutatkoztak meg, ugyanis senki nem nyomta meg azt a bizonyos gombot.”

m204166.jpg

„Mégis szintet lépett az utóbbi években, főként 2019-ben, amikor is az autója messze nem volt annyira domináns, mint a korábbi években, de ha nem is nyert, mindig szoros második volt. Nem maradt le 20 másodperccel, ami ellenben Valtteriről elmondható. Ha nem működik úgy az autó, Bottas ötödik vagy hatodik, és akár egyperces a hátránya, ez viszont Lewis esetében nem igaz” – folytatta mondandóját.

Alonso nem titkolja, hogy amennyiben lenne rá lehetősége érdemben, 2021-ben visszatérne az F1-be, és úgy véli, hogy a szabályváltozások mellett fel tudná venni a versenyt Hamiltonnal.

„Remek lenne újra ellen versenyezni egy fair küzdelemben. Talán a gyenge pontjai nem valósak, és minden csak ki van számolva, de akkor is jó lenne kiaknázni. Amikor jó csomagod van, és mások ütköznek, növelni tudod az előnyödet a bajnokság élén, minden nyugodtnak tűnik. Ha viszont egy vagy akár tíz pont a lemaradásod, teljesen másként hat a stressz. Más hibákat vétesz, más a rádiókommunikációd is. Jó lenne látnunk, milyen akkor, amikor igazából nyomás helyeződik rá” – magyarázta.

Fotó: Toyota Gazoo Racing Media, Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3415434942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása