F1: Átrajzolhatják a francia pályát

A promóterek reménykednek benne, hogy az első szektorra tervezett módosításokat jóváhagyja az FIA is – a nyomvonal átszabásával tennék izgalmasabbá az F1-es Francia Nagydíjat.

ms1_9646.jpg

Mintegy 10 évnyi kihagyás után, 2018-ban tért vissza Franciaország a Formula–1-es versenynaptárba, igaz, immár nem a Magny-Cours-i, hanem a Paul Ricard-i pálya ad otthont a nagydíjnak. Hétfőn bejelentették, hogy a franciaországi verseny ügyvezető igazgatója mostantól Éric Boullier, a McLaren korábbi sportigazgatója és a Lotus korábbi csapatfőnöke lesz, aki eddig az esemény sportstratégiai tanácsadója és nagykövete volt.

Az elmúlt két év futamai nem hoztak egetrengető izgalmakat, és ezt a szervezők is belátták. Boullier a RaceFansnek adott exkluzív interjújában elmondta, hogy a 2020-as nagydíjra alapjaiban tervezik újra az első szektort. „A cél az, hogy gyorsabbá tegyük a köridőket, és arra biztassuk a csapatokat, hogy alacsonyabb leszorítóerővel menjenek. Így ugyanis újabb remek előzési pontot lehet kialakítani” – magyarázta az elhatározás miértjét Boullier.

Sok kritika érte a Mistral-egyenest megtörő sikánt; Boullier azonban leszögezte, hogy ennek kapcsán nem érdemes változásra számítani. „A sikán marad a helyén” – jelentette ki igen határozottan. – „Nem akarjuk megváltoztatni a pálya DNS-ét, de találtunk néhány lehetőséget arra, hogy drasztikusan javítsunk a helyzeten, hogy az autók könnyebben előzhessék egymást.”

Boullier hozzátette, hogy a június 28-án esedékes versenyig jócskán be fogják tudni fejezni a változásokat, már csak idő kérdése ugyanis, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elfogadja azokat.

A héten már nem először cikkez a nemzetközi sajtó a Paul Ricard-ról: hétfőn azt is megerősítették, hogy október második felében a második FIA Motorsport Games helyszínéül fog szolgálni.

Fotó: Racing Point Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6415431796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása