Országos sportági szakszövetség lett az MNASZ

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint fontos lépés, hogy a Fővárosi Törvényszék országos sportági szakszövetséggé nyilvánította a szervezetet.

mnasz.jpg

A sportvezető az MTI-nek azt mondta, amikor 2015-ben először elnökké választották, az egyik fő céljának éppen azt jelölte meg, hogy a szövetség jogi státusát a lehető leghamarabb tisztázzák.

„Mindez azt jelenti, hogy az MNASZ mostantól a magyar autósportban kizárólagos jelleggel, a vonatkozó törvényben és más jogszabályokban meghatározott feladatokat lát el és a törvényben meghatározott különleges jogosítványokat gyakorol” – mondta Oláh Gyárfás, hozzátéve, hogy a szövetség változatlanul az egyik legfontosabb tevékenységének azt tekinti, hogy a hazai versenyeket biztonságos körülmények között rendezzék meg.

„Az MNASZ-nek ebben nagyon lényeges a szerepe, a versenyzők és a nézők biztonsága ugyanis minden magyarországi autósportos eseményen a legfontosabb szempont” – fogalmazott az elnök, aki szerint az országos sportági szakszövetségi jogi státussal számos más jogosítványt is kapott a szervezet, amely 1994 októbere óta teljes jogú tagja a nemzetközi szövetségnek (FIA).

„Ez az MNASZ létezésének és szerepeinek megerősítése is mind az FIA, mind pedig a magyarországi állami szervek felé” – tette hozzá Oláh Gyárfás.

Fotó: MNASZ / Facebook

Írta: MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6615430162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása