Az F1 is összefog Ausztráliáért

Jótékonysági árverést indított a Formula–1: értékes relikviákra és exkluzív élményprogramokra licitálhatnak az érdeklődők egy nemes ügy érdekében.

m187220.jpg

Hónapok óta hatalmas erdőtüzek pusztítanak Ausztrália területén, s mint arról beszámoltunk, az autósportban többek között Daniel Ricciardo és Lewis Hamilton is kiemelten foglalkozott a szigetország aggasztó helyzetével.

A kezdeményezés mostanra már nagyobb körre is kiterjedt a száguldó cirkuszban, a Formula–1-es szervezők ugyanis bejelentették, hogy versenyzők, csapatok, valamint más partnerek is különböző relikviákat és élménycsomagokat kínálnak annak érdekében, hogy a befolyt összegből Ausztráliának segítsenek, és amit négy jótékonysági szervezet között osztanak majd szét.

Daniel Ricciardo a tavaly használt kesztyűit és cipőit ajánlotta fel erre a jótékonysági akcióra, a Red Bull versenyzői, Alexander Albon és Max Verstappen pedig komplett 2019-es versenyfelszerelésüket dobták be a „közösbe”.

Több csapat is olyan exkluzív lehetőségeket kínál eközben a győztes licitálónak, mint például egy gyárlátogatás vagy az, hogy a versenyzőikkel vagy csapatvezetőjükkel találkozhassanak a szezonnyitó helyszínén, a melbourne-i paddockban – így, akinek van rá fedezete, akár Lewis Hamiltonnal vagy Mattia Binottóval is találkozhat.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a legtöbbet ígérő személyt megautóztatja az Albert Parkban található versenypályán a biztonsági autóval, valamint a nagydíj alatt betekinthet a versenyirányítói szobába – de lehet licitálni egy Ross Brawnnal való közös vacsorára is. További részletek az f1authentics.com oldalon találhatóak.

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8215422824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat