F1-es kísérőszéria lesz a W Series

Második szezonjában már Európán kívüli versenyeket is rendeznek a női formulaautó-bajnokságban, méghozzá a Formula–1 betétsorozataként.

w6i3073.jpg

A női autóversenyzők helyzetének megkönnyítése céljából hozták létre a W Seriest, amely tavaly futotta az első szezonját – hosszabb távon egyértelműen az a bajnokság célja, hogy pilótahölgyet neveljen ki a Formula–1 részére, ahol 1976 óta nem volt női induló.

A szervezők korábban már kihirdették a 2020-as szezon előzetes versenynaptárát, a minap azonban bejelentették, hogy a résztvevőkre hat helyett nyolc verseny vár majd, ugyanis az Egyesült Államokba, valamint Mexikóba is ellátogat a széria. Ráadásul így az év utolsó két futamát az F1-es nagydíjhétvégék keretében rendezik meg, míg a többi hétvégén változatlanul a német túraautó-bajnokság (DTM) mezőnyét kísérik el a hölgyek.

„Felvillanyoz minket, hogy két ennyire látványos eseményünkön is köszönthetjük a W Seriest” – nyilatkozta az F1 sportigazgatója, Ross Brawn.„A W Series mindössze egy év leforgása alatt sokat tett annak érdekében, hogy a motorsportban még jobban felhívja a figyelmet a sokféleségre és a beilleszkedésre. Meggyőződésünk, hogy a sportunknak egyenlő esélyeket kell biztosítania ahhoz, hogy a férfiak és a nők együtt versenyezhessenek.”

A W Series első bajnoka Jamie Chadwick lett, aki el is tudott helyezkedni a Williams csapatánál fejlesztőversenyzőként, a britnek ráadásul idén lehetősége lesz arra, hogy megvédje bajnoki címet. Tavaly magyar érdekeltség is akadt a mezőnyben Keszthelyi Vivien révén, aki teszt- és tartalékpilótái szerepkörben végül a hatból négy versenyen is rajthoz állhatott, legjobb eredményének a pontot érő misanói 10. hely számít.

Az idei szezon május végén rajtol el, az első állomás az oroszországi Szentpétervár lesz.

A W Series 2020-as versenynaptára:

  • május 30. – Szentpétervár (Oroszország)
  • június 13. – Anderstorp (Svédország)
  • június 27. – Monza (Olaszország)
  • július 11. – Norisring (Németország)
  • augusztus 23. – Brands Hatch (Egyesült Királyság)
  • szeptember 5. – Assen (Hollandia)
  • október 24. – Austin (Amerikai Egyesült Államok)
  • október 31. – Mexikóváros (Mexikó)

Fotó: W Series Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5015412532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat