Elmosta az eső Zengő Zoliék versenyét

A dubaji 24 órás versenyen indult a Zengő Motorsport, ám a körülmények azt már nem tették lehetővé, hogy be is fejezzék.

81859140_1464015737081426_1921395208033927168_o.jpg

A hétvégén rendezték a dubaji 24 órás versenyt, amire többek között GT- és TCR-autók is neveztek – utóbbi kategóriába adta le nevezését a Zengő Motorsport csapata is. Nem kevesebb mint öt versenyző jutott egyetlen Cuprára: Zengő Zoltán csapatfőnök mellett ugyanis tűzállót öltött Gál Szabolcs, Horváth Tamás, Kismarty-Lechner Gábor, valamint Tóth Csaba is.

Az időmérő edzésen a túraautós kategóriában a 13. rajtkockába kvalifikálták a #133-as rajtszámot viselő Cuprát. A verseny napján pedig egy romantikus lánykéréssel indult: Kismarty-Lechner kérte meg kedvese kezét a Dubai Autodrome rajtrácsán, aki igent mondott.

Zengő Motorsport

Ítéletidő miatt piros zászló! Többször eleredt már az eső a futam s... orán, de az utóbbi fél-1 órában annyira esett, hogy használhatatlanná vált a versenypálya. Egyelőre még nem lehet tudni mi fog következni, várakozunk. Az autók felsorakoztak a célegyenesben. Amint lesz információnk, jelezni fogjuk! Hajrá MAGYAROK! Hajrá Zengő Motorsport!

Végül aztán ez is maradt a legmaradandóbb momentum, mivel a versenyt valamivel több mint hét óra elteltével félbeszakították a cudar időjárási körülmények miatt: ekkor a Zengő Motorsport egysége a 12. helyen állt a kategóriában, az autóban éppen Gál ült.

Az összetett (és egyúttal a GT-géposztály) élén a Black Falcon Racing #4-es számú Mercedes, valamint Khaled Al Qubaisi, Hubert Haupet, Ban Barker, Manuel Metzger, valamint Jeroen Bleekemolen állt. A túraautósok között pedig az AC Motorsport #188-as Audija vezetett Stéphane Perrinnel, Vincent Radermeckerrel, Tom Boonennel, Matthew Taskinennel, valamint a TCR Európa-kupában futamot is nyert Gilles Magnusszel.

Órákon át nem lehetett tudni, hogy lesz-e folytatás; mindenesetre a szakadó eső révén egy idő után néhol már bokáig ért a víz. A szervezők azonban minden erőfeszítésük ellenére végül nem tudtak versenyzésre alkalmas körülményeket biztosítani – így magyar idő szerint a hajnali órákban, hét és fél órával a leintés előtt úgy döntöttek, törlik a futamot.

Zengő Motorsport

Ítéletidő miatt piros zászló! Többször eleredt már az eső a futam s... orán, de az utóbbi fél-1 órában annyira esett, hogy használhatatlanná vált a versenypálya. Egyelőre még nem lehet tudni mi fog következni, várakozunk. Az autók felsorakoztak a célegyenesben. Amint lesz információnk, jelezni fogjuk! Hajrá MAGYAROK! Hajrá Zengő Motorsport!

24H Series

STATEMENT ON SUSPENSION OF THE HANKOOK 24H DUBAI 2020 DUE TO FORCE M... AJEURE At 22.17, extremely heavy rainfall in Dubai let to a red flag being shown to the competitors of the HANKOOK 24H DUBAI 2020. The weather conditions have heavily impacted the entire city and the infrastructures of Dubai Autodrome.

Zengő Motorsport

Ítéletidő miatt piros zászló! Többször eleredt már az eső a futam s... orán, de az utóbbi fél-1 órában annyira esett, hogy használhatatlanná vált a versenypálya. Egyelőre még nem lehet tudni mi fog következni, várakozunk. Az autók felsorakoztak a célegyenesben. Amint lesz információnk, jelezni fogjuk! Hajrá MAGYAROK! Hajrá Zengő Motorsport!

Fotó: Zengő Motorsport / Facebook

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5215403436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása