Botorság azt gondolni, hogy 2021-től a kisebb csapatok is nyerhetnek az F1-ben?

Bár sokan azt gondolják, hogy a jövőre életbe lépő szabályváltozások teljesen kiegyensúlyozottá tehetik a Formula–1 mezőnyét, Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke korántsem ennyire derűlátó.

1017897772-sut-20191117-ms2_9487-211.jpg

Az elmúlt években sok kritika érte az F1-et amiatt, hogy tágabb értelemben véve is három csapat küzdelméről szól, míg a többiek jelentős lemaradásban követik őket. Többek között ezen csorba kiköszörülésére debütál 2021-ben az új szabálycsomag, aminek három fő célja a költségek megfékezése, a csapatok közötti különbségek csökkentése, valamint az előzések megkönnyítése lesz.

Akadnak olyanok azonban, akiket nem győztek meg az új érához kapcsolódó, már-már populista ígéretek. Ehhez a csoporthoz tartozik Günther Steiner, a Haas-csapat vezetője is, aki szerint nem az új regulák fogják meghozni a megváltást a Formula–1 számára. „Naiv gondolat. Kizárt, hogy megtörténjen” – fogalmazott pesszimistán az olasz szakember, amikor a Motorsport.com arról kérdezte, hisz-e abban, hogy a sportág új korszakában a kisebb csapatok felvehetik a harcot a mezőny elejével.

2016-ban mutatkozott be a királykategóriában a Haas, s noha az elmúlt évek egyik legígéretesebb új csapatának bizonyult, 2018-ban pedig kifejezetten jó évük volt, tavaly katasztrofálisan teljesítettek a kannapolisiak – egyedül a Williamst tudták megelőzni a konstruktőrök bajnoki tabelláján. Steiner úgy véli, hogy a folytatást illetően nem az ő kezében van a döntés, hanem Gene Haaséban, az alakulat tulajdonosáéban.

„Azt hiszem, nehezen tudnék bármit is mondani, amivel meggyőzhetném a folytatásról” – mondta. – „Saját magát kell meggyőznie, így látom én. Eléggé jó a felfogóképessége, szóval ha azt mondom neki, hogy 2021-ben nyerni fog, talán azt mondhatja, hogy nem tudja, mit csinál. Egyetértenék vele. Amint azonban már mondtam, eléggé sok nyíltan ismert probléma van, amik miatt nem tudom, hogy most kellene-e meghoznia a döntést.”

Ha marad is a Haas a Formula–1-ben, felmerül a kérdés, hogy kikkel folytatja majd. Az idei szezonra – sokak számára érthetetlen módon – megtartották a Kevin Magnussen, Romain Grosjean kettőst, de mind a dán, mind a francia szerződése is csak 2020 végéig szól, vagyis a pilótakérdés is fejfájást okozhat majd Gene Haas csapatának.

Fotó: Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5515396572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása