F2: Bizonyítani akarja a Ferrari-junior, hogy van olyan jó, mint Russellék

Sokat vár a csapatváltástól a Formula–2-ben versenyző Callum Ilott – a Ferrari-akadémista brit bízik benne, hogy számára a 2020-as az áttörés éve lehet.

1017929205-lat-20191130-_r3i4139.jpg

Callum Ilott azon öt Ferrari-növendék egyike, aki 2020-ban (is) a Formula–2-ben fog versenyezni, a téli időszakban azonban csapatot váltott, így a Charouz Racing System – ami tavaly Sauber Junior Team néven futott – helyett az UNI-Virtuosi Racing színeiben folytatja pályafutását. A 21 éves ifjonc első szezonját a 11. helyen zárta az összetettben; két sprintfutamos dobogós eredmény, valamint a Monzában szerzett pole pozíciója jelentették számára a szezon fénypontjait.

A brit Ferrari-junior reméli, hogy a csapatváltás meghozza neki a várva várt áttörést, és bebizonyíthatja, hogy van annyira tehetséges, mint George Russell, Lando Norris és Alexander Albon, akik 2019-ben már a Formula–1 mezőnyét erősíthették, miután az előző évben az összetett első három helyén zártak.

1017601755-lat-20190713-_r3i9525.jpg

„Még csak 21 éves vagyok, viszonylag fiatalnak számítok. Most viszont fontos lenne 2020-ra fókuszálni, és arra, hogy megmutassam, hogy képes vagyok megcsinálni azt, ami sikerült George Russellnek, Alex Albonnak és Lando Norrisnak” – idézi Ilott gondolatait a The Checkered Flag. – „Mindig is gyors voltam, az előző években az eredményeim is jók voltak, de a nagy áttörés éve egyelőre várat magára.”

„Idáig csak egy évet töltöttem el az F2-ben, a tanulási görbém azonban nagyon meredek és előre leterhelt. Szóval az első két évben sokkal többet lehet tanulni ebben a kategóriában, mint a harmadikban vagy akár a negyedikben. Remek évem volt a Sauber Junior Teamnél, de azt hiszem, hogy tapasztalat, tempó és eredmények tekintetében jelenleg a Virtuosi az egyik legjobb csapat, így már várom, hogy ennek része legyek. Biztos vagyok benne, hogy jó kiindulási pontunk lesz 2020-ra” – jegyezte meg bizakodva.

1017939753-lat-20191205-_r3i0749.jpg

Ilott 2015 óta versenyez nemzetközi szinten: előbb három évet húzott le a Formula–3-as Európa-bajnokságban – a Carlin, a Van Amersfoort és a Prema csapatok színeiben –, majd miután 2017-ben negyedik lett a bajnokságban, 2018-ban a GP3-ban és az ART Grand Prix-nél kapott lehetőséget – amivel élt is, hiszen harmadikként végzett a tabellán.

Fotó: Joe Portlock / LAT Images (FIA Formula 2 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2315392550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása