Zsinórban negyedjére nyert kategóriájában a Szilveszter-ralin Tim Gábor

Újra elővette saját építésű Nissanját Tim Gábor, és azzal ismét győzni tudott az évzáró Szilveszter-ralin.

dsc_4608.jpg

Kategóriaelsőséggel zárt Tim Gábor az előző év végén megrendezett Szilveszter-ralin, ezzel a vanyarci pilóta sorozatban negyedik alkalommal zárt a dobogó legfelső fokán – derült ki a versenyző menedzsmentjének tájékoztatásából.

A Škoda Octavia Cup 2016-os bajnoka 2010 óta rendszeresen áll rajthoz az évbúcsúztató hungaroringi eseményen, és immár harmadjára azzal a Nissan GTi-vel, amit sajátkezűleg épített.

A kétnapos versenyen ezúttal a H8-as kategóriában indult Nissanjával, a jobb egyben új navigátora, Gyarmati Dávid diktálta az itinert. Miután egészen korán az élre állt a hat szakaszból álló megmérettetésen, s meg is őrizte a vezetést, végül 16 másodperces előnnyel győzött – így 2016, 2017 és 2018 újra a legjobbnak bizonyult kategóriájában. Az összetettben a 20. helyen végzett úgy, hogy csaknem 200-an vágtak neki az eseménynek.

tim_szilveszter_2019_0022.jpg

„Természetesen a Szilveszter-rali egy buliverseny, de én képtelen vagyok úgy odaállni a rajthoz, hogy ne győzni akarjak” fogalmazott Tim a közleményben, aki egyébként idén a Rallye2-ben versenyzett, ott második lett.

„Tavaly egy komoly technikával, egy Peugeot 208 R2-vel versenyeztünk, idén picit visszaléptünk, és elővettük az öreglányt a garázsból. Két évig porosodott a Nissan Sunny otthon, de most jó volt egy kicsit átmozgatni. Erős kategóriában, egy nehéz versenyen tudtunk győzni, erre nagyon büszke vagyok” – folytatta gondolatait, hozzátéve, hogy nehéz éve ellenére bizakodva várja a 2020-as szezont.

Fotó: Tim Gábor média

Forrás: Tim Gábor média
Szerkesztette: Braking News Motorsport

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7915385336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása