Molnár Bendegúzt és Lengyel Ádámot már nem kell elküldeni a pokolba, mennek maguktól is!

Újabb kihívásba vág bele Molnár Bendegúz, és immár nem egyedül: a következő szezonban Lengyel Ádámmal párost alkotva a legendás Nordschleifén fog versenyezni egy Toyotával, a VLN-sorozatban.

img_5424.jpg

Magyarországon az utóbbi években a legtöbb versenyző első meghatározó mérföldkövét az autósport a Swift Cup Europe jelentette – nem volt ez másképp a nemzetközi címet egyszer elhódító, a hazai összetettet pedig kétszer is az élen záró Molnár Bendegúz, valamint a bajnokság idei országos bajnoka, Lengyel Ádám esetében sem.

A sorozatban eltöltött három teljes szezont követően Molnár már a továbblépés küszöbén állt idén, a körülmények azonban úgy hozták, hogy egy végül meg nem valósuló kamion Európa-bajnoki projekttel, illetve egy kiválóan indult, majd egy igazságtalan döntés miatt félresiklott amerikai kamionos kitérővel párhuzamosan négy versenyre mégiscsak visszatért a Suzuki Swift volánja mögé – és mind a négyet megnyerte.

2020-ban pedig Lengyel Ádámmal együtt fog indulni a VLN endurance-sorozat négy- és hatórás versenyein, amiket mind – a németországi Nordschleifén, ismertebb nevén – a Zöld Pokolban fognak rendezni. A 24 órás nürburgringi versenyen a következő évben még nem állhatnak rajthoz, a szabályok ugyanis indulási feltételként egy komplett VLN-idényt kötnek ki, azaz 2021-ben már ez az akadály is elhárulhat előlük.

img_5430_1.jpg

Kistúraautóról kamionra, kamionról vissza kistúraautóra, most pedig kistúraautóról nagytúraautóra – az utóbbi időszak igencsak sűrű volt számára a kategóriaváltások szempontjából, Molnár a mostani váltást mégsem érzi annyira radikálisnak. „A kamionversenyzés sok új dologra megtanított, amit a későbbiekben talán ugyanúgy fogok tudni alkalmazni a versenypályán, mint amit mondjuk a Suzuki-kupában szereztem. Amivel jövőre fogok versenyezni Ádival, az egy gyári versenyautó. Volt már alkalmam menni vele, nagyon tetszett” – nyilatkozta a Braking News Motorsportnak.

„A célom 2020-ra, hogy minél hamarabb tudjak alkalmazkodni a körülményekhez, és kihozzam magamból a maximumot a legjobb eredmény érdekében. A világ legnehezebb versenypályáján fogunk versenyezni, szóval lesz mit tanulni” – tekintett előre a 21 éves versenyző.

Lengyel Ádám kettős programot futott 2019-ben: amellett, hogy a Swift Cup Europe versenyein állt rajthoz, a Toyota Gazoo Racing Trophy értékelésében gyűjtötte a pontokat, többek között a közép-európai Zóna-kupa (FIA CEZ) és a Carbonia Cup versenyein indulva. Ezen lépéssel egyértelműen a jövő évi felkészülését alapozta meg, hiszen így megismerkedhetett a Toyota vadonatúj versenygépével, a GT86 CS-Cuppal.

„Nagyon stabil autó a Toyota, elképesztően könnyű vezetni. Ezért azt gondolom, hogy a pálya fogja a nagyobb kihívást jelenteni, nem az autó irányítása. Hosszú távon nem gondolnám, hogy nagyon más lenne az autó, mivel arra tervezték. Biztos vagyok benne, hogy jól fogja bírni” – nyilatkozta a 23 éves, mogyoródi versenyző, aki a következő évi elvárásairól is tett említést: „2020-ra az a cél, hogy megismerjük a kinti körülményeket, megismerkedünk a pályával, és az autót megőrizzük a jelenlegi állapotában.”

És hogy miképpen jött képbe ez a lehetőség kettejük számára? „Mivel az autót erre a sorozatra fejlesztették, ezért ésszerű volt, hogy ha a Toyota Gazoo Racing Trophy-ban jó eredményt szeretnénk elérni, akkor ebben a sorozatban indulunk” – magyarázta a kettős. – „Ezen kívül mindkettőnk nagy álma volt, hogy egyszer eljussunk és versenyezhessünk a Nordschleifén.”

„24 kilométeres a pálya, folyamatosan változnak a körülmények. Talán pont ezért hívják Zöld Pokolnak; ez a világ a legnehezebb versenypályája, szóval egyáltalán nem lesz unalmas. Az biztos, hogy fizikailag sokat kell készülnünk, mivel egy kör is nagyon megterhelő, de erre itt a holtszezon” – tértek ki a pályával kapcsolatos érzéseikre. Hozzátették, hogy 2020-ra intenzívebb edzésprogrammal igyekeznek felkészülni, ami többek között gyakoribb edzést és több úszást takar.

A Molnár-Lengyel páros egy YouTube-csatorna rendszeres üzemeltetését is tervezi a versenyzéssel párhuzamosan 2020-ra, amin keresztül az érdeklődőket be akarják vezetni küldetés kulisszái mögé, de utcaiautó-tesztekről is várhatóak videók.

A VLN-sorozat 2020-as szezonja március 21-én, szombaton startol.

Fotó: Kováts Olivér / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1015362680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása