F1: 10%-kal többen látogattak ki idén a Magyar Nagydíjra

2019-ben több mint négymillióan látogattak ki Forma-1-es versenyekre, nőtt többek között a hungaroringi futam helyszíni nézettsége is.

f475-ac1e-01fc-4c1cbec9e42f_f715f8f4248ff0b7dff5cbdc7ea9171724eeb28c.jpg

Közel 4,2 millióan, 1,75%-kal többen kísérték figyelemmel a Forma-1 történéseit a pálya széléről az idei szezonban, mint egy évvel korábban – derült ki a bajnokság menedzsmentje által közölt adatokból. Hozzá kell tenni, mindezt annak ellenére, hogy a Japán Nagydíj szombati napját a Hagibis-tájfun miatt törölték.

A legmagasabb nézőszámot a Brit Nagydíj hozta a maga 351 ezrével, mögötte Mexikó (345 ezer) és Ausztrália (321 ezer) végzett. Összesen nyolc nagydíjhétvége össznézőszáma haladta meg a 200 ezret, köztük a Magyar Nagydíjé is. A mogyoródi Forma-1-es verseny nézettsége 9,52%-kal javult 2018-hoz képest, a legnagyobb nézőszámnövekedést mégis a Kanadai Nagydíj érte el, 14,69%-kal, de ebben a tekintetben előttünk zárt Kína (+10,34%), Ausztrália (+9,86%) és Ausztria (+9,73%) is.

Tehetősebb vendégekből is 7,15%-kal több akadt idén, mint 2018-ban, így a Paddock Club összesen 80.118 főt látott vendégül 2019-ben.

„Küldetésünk, hogy a bolygó legnagyszerűbb szériáját hozzuk létre, és ezzel egy olyan élménnyel ajándékozzuk meg rajongóinkat, amit sosem fognak elfelejteni” – nyilatkozta a nézőszámokkal elégedett Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi igazgatója.„Ebből adódóan örömmel látjuk, hogy kutatásinak alapján a kilátogatók élvezik a versenyhétvégeket, mi pedig elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy ez az érzés továbbra is meglegyen.”

Fotó: Renault Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr615360534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2019.12.22. 11:06:15

15 éve Baumgartner miatt kimentem a malájziai nagydíjra Kuala Lumpurba.
Arra sem jöttem rá, hogy melyik az ő kocsija.
Egy szerencsétlen angol sráccal cimbiztem, aki a nászútján már nem tudta elviselni az anyósa, és újdonsült felesége vásárlási mániáját ezért menekült a futamra. Kb 20 perccel a verseny vége előtt leléptünk, mert annyira unalmas volt. 6 évvel később tudtam meg, hogy Schumacher nyert.
Ha a Margit-híd pesti hídfőjéről nézzük a rakpart forgalmát - az sokkal izgalmasabb, mint ez a túlhájpolt F1, ami szerintem Magyarországon csak a rongyrázó proliknak jelent egyfajta szórakozást...

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása