Rossi le volt nyűgözve a gépcserétől és Hamiltontól

A hét elején, Valenciában sor került Valentino Rossi és Lewis Hamilton gépcseréjére. Sokáig nagy csend övezte a két klasszis eseményt, szerdán azonban előkerültek az első felvételek is.

elhhww8w4aarfw.jpg

A valenciai Ricardo Tormo pályán találkozott hétfőn a hétszeres MotoGP-bajnok Valentino Rossi a Forma-1-es hatszoros világbajnokával, Lewis Hamiltonnal; a két klasszis kipróbálhatta a másik munkagépét. A teszt a Yamaha és a Mercedes közös támogatójának, a Monsternek a közreműködésével valósult meg – a sajtó munkatársait be sem engedték az eseményre, ugyanis az a hír járja, hogy az energiaitalgyártó-cég egy promóciós dokumentumfilmet fog összeállítani a cseréről.

Ettől függetlenül sokakban gyanút ébresztett, hogy két napig még egy kósza fotó sem jelent meg a két többszörös világbajnok találkozójáról. Az olasz sajtóban szárnyra is kaptak a pletykák, miszerint Hamilton összetörte Rossi Yamaháját – hivatalos információ azonban erről nem látott napvilágot.

Végül szerdán megtört a csend: a Mercedes és a Yamaha közösségi oldalain a fényképek mellett még egy videó is előkerült.

RIDE SWAP! � @lewishamilton and @valeyellow46 in the @f1/@motogp crossover the world's been waiting for! ��� Watch LH, VR mixing it up with the @monsterenergy crew �#LH44VR46 @yamahamotogp

53.4k Likes, 486 Comments - Mercedes-AMG F1 (@mercedesamgf1) on Instagram: "RIDE SWAP! � @lewishamilton and @valeyellow46 in the @f1/@motogp crossover the world's been waiting..."

Lewis Hamilton on Twitter

Swapping rides with @valeyellow46 was epic guys! Best day ever ��� Thanks @MonsterEnergy #LH44VR46 @YamahaMotoGP @MercedesAMGF1

Rossi – aki Hamilton 2017-es világbajnoki Mercedesét hajthatta meg – el volt ragadtatva a lehetőségtől, a Doktor utoljára még az előző évtizedben vezetett Forma-1-es autót. „Korábban már próbáltam Forma-1-es autót, de azóta sok minden változott. Őszintén szólva le voltam nyűgözve az autótól és annak kezelésétől, ahogyan a Mercedestől is; jó volt együtt dolgozni a csapattal” – lelkendezett az olasz. – „Nagyon befogadóak voltak, ami megkönnyített számomra az autóval való ismerkedést.”

„Elsőre elképesztő volt érzékelni ezt a sebességet. A G-erők nem voltak annyira rosszak, de meg kellett szokni őket. Amint elkaptam a ritmust, igazán tudtam nyomni. Hatalmas örömben volt részem; egy napig úgy érezhettem magam, akár egy igazi Forma-1-es pilóta! Nem akartam, hogy véget érjen ez a nap. A YZR-M1-re is felpattantam Lewisszal, ami egy büszke pillanat volt a csapat számára” – tette hozzá.

Mercedes-AMG F1 on Twitter

Swapping four wheels for two! � @LewisHamilton #LH44VR46 @MonsterEnergy @YamahaMotoGP

„Technikailag a valenciai egy nehéz pálya, az időjárás is elég szeles. Egy ponton azt hittem, nehéz dolga lesz Lewisnak, de kiválóan helytállt a motoron” – dicsérte Hamiltont Rossi. – „Nagyon élveztem, hogy megoszthattam vele ezt az élményt. Úgy érzem, számára is szórakoztató volt, mert nemigen akart leszállni a motorról. Remélem, a jövőben lesz még hasonló…”

Fotó: Mercedes-AMG F1 / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6315349026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat