Kiebrudalt Red Bull-juniort igazolt az F2-es bajnokcsapat

Megújult párossal vág neki a 2020-as szezonnak a DAMS.

1017930124-lat-20191201-abu_gp_sr-1523.jpg

Újabb két hely kelt el a Forma-2 2020-as rajtrácsán, ismertette versenyzőpárosát a DAMS is: az idei csapatbajnok francia gárda a következő szezonban az ex-Red Bull-os kötődésű Dan Ticktummal, valamint Sean Gelaellel állt rajthoz.

Ticktum számára nem ismeretlen környezet a DAMS, mivel 2017-ben a csapat színeiben indult a szezon utolsó öt GP3-as versenyén, az abu-dzabi sprintversenyen a dobogót is elcsípte két negyedik hely után. A botrányos múltú brit tavaly alulmaradt Mick Schumacherrel szemben a Forma-3-as Európa-bajnoki címért vívott harcban, viszont egymás után kétszer is megnyerte a Makaói Nagydíjat.

Az idei szezon pedig sehogyan nem akart összejönni a 20 éves pilótának: elindult az ázsiai F3-as széria téli sorozatában, ám nem sikerült extra szuperlicensz-pontokat gyűjtenie az F1-es engedélyhez, majd miután a japán Super Formula-sorozatban sem hozta az elvárt szintet, a Red Bull kitette a tehetségkutató programjából. A szakítás óta először fut majd teljes szezont bármilyen bajnokságban, a szamárlétrát végigjárva próbál eljutni a Forma-1-ig.

a308dcc6-0945-4609-9bce-c75d44e03f5b.jpg

Ellenben a másik DAMS-os pilóta, Gelael idáig már számos alkalommal vezethette a Toro Rosso Forma-1-es versenygépét, 2017 óta áll a faenzai gárda kötelékében. Az indonéz pilóta már az ötödik teljes szezonjára készül a Forma-1 előszobájában, eddigi pályafutása nem mondható igazán gyümölcsözőnek: összesen kétszer állt dobogóra, az előző két szezonban a 2016-ban bajnoki címet nyert Premánál próbált szerencsét, de az összetettben csak a 15., illetve a 17. helyen tudott zárni. Gelaelt az olaszoknál 2020-tól a regnáló Forma-3-as bajnok, az orosz Robert Shwartzman váltja.

A DAMS idén Nicholas Latifivel és Sérgio Sette Câmarával jutott el a csapatbajnoki címig – az egyéni összetettben a 2. és a 4. helyen zártak –, azonban jövőre a kanadai már a Williamsszel debütál az F1-ben, míg a brazil állítólag az IndyCarral kacsintgat.

Ticktum és Gelael is részt vesz az F2 utószezoni tesztjén, amit csütörtöktől szombatig Abu-Dzabiban rendeznek.

Az eddigi hivatalos bejelentések alapján így fest a Forma-2 2020-as mezőnye:

  • ART Grand Prix: Marcus Armstrong, ???
  • Carlin: ???, ???
  • Campos Racing: ???, ???
  • DAMS: Sean Gelael, Dan Ticktum
  • HWA: Giuliano Alesi, Artem Markelov
  • MP Motorsport: ???, ???
  • Prema Racing: Mick Schumacher, Robert Shwartzman
  • Sauber Junior Team by Charouz: ???, ???
  • Trident: ???, ???
  • UNI-Virtuosi Racing: Callum Ilott, ???

Fotó: LAT Images / FIA Formula 2 Media, Dutch Photo Agency

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7415338986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat