Ezért maradt ki a Hungaroring a TCR Europe versenynaptárából

Sok csalódott magyar autósportrajongó tanácstalanul állt az előtt, hogy jövőre nem tér vissza a Hungaroringre a TCR Európa-kupa. Kiderítettük, hogy miért nem lesz magyarországi futam.

2019-2019_hungaroring_race_2---2019_eur_hungaroring_r2_99_daniel_nagy_6.jpg

A héten bemutatták a TCR Európa-kupa 2020-as versenynaptárát – mint arról beszámoltunk –, ám a magyar szurkolóknak egy igen komoly hiányosság szúrhatott száma: ez pedig a Hungaroring. A mogyoródi aszfaltcsík az előző két évben vendégül látta a kisebbik nemzetközi túraautó-bajnokság mezőnyét, ráadásul a magyar érdekeltségeknek köszönhetően a helyszíni nézőszám is átlagon felüli volt.

A M1RA mindkét évben indult Nagy Dániellel – aki a két hétvége alatt összesen három alkalommal dobogóra is állt –, 2018-ban pedig a Zengő Motorsport is hozzájárult a magyar különítményhez Ficza Ferenccel és Jedlóczky L. Márkkal.

Sokakban felmerült tehát a kérdés, miközben a döbbenet lett úrrá rajtuk, hogy mi az oka a változásnak. Különböző rajongói fórumokon egyesek a DTM távozásával kombinálva próbáltak összefüggésekre bukkanni, de sokan már a pálya jövője miatt kezdtek el aggódni, pedzegetve a MotoGP esetleges érkezése okán beharangozott kelet-magyarországi aszfaltcsíkot.

Hogy pontot tegyünk a kérdés végére, a TCR sajtóirodájánál érdeklődtünk arról, mi áll annak hátterében, hogy a TCR Európa-kupa miért nem látogat el Magyarországra 2020-ban.

„Az ok az, hogy a Magyarországra való visszatérés ellen szavaztak a csapatok, miután különböző opciókból választhattak” – árulta el a Braking News Motorsport kérdésére Fabio Ravaioli, a TCR-szabályrendszert birtokló WSC Group kommunikációs igazgatója. – „Ami pedig a jövő illeti, nem zárkózunk el a visszatérés lehetőségétől.”

Ravaioli hozzátette; a csapatok azzal indokolták a választást, hogy túl korai lett volna az április közepi szezonkezdet, ami a Hungaroring megtartásával járt volna. Így május első hétvégéjén, a belgiumi Spa-Francorchamps-ban indul a jövő évi szezon.

A Hungaroring sajtóirodáját is megkérdeztük a TCR Európa-kupa távolmaradásának okáról, amennyiben kapunk választ, frissítjük cikkünket.

Fotó: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr315339454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat