F1: Leclerc kockáztatni fog, hogy legyőzze Verstappent

A Ferrari monacói versenyzőjének az a célja, hogy megkaparintsa a harmadik helyet Red Bull-os riválisától. Ígéri, nem fog finomkodni.

190048-abu.jpg

Az egyéni és a konstruktőri bajnok cím sorsa is eldőlt, így a 2019-es szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj a legrangosabb nyitott kérdés az, hogy Max Verstappen vagy Charles Leclerc lesz-e a harmadik az egyéni összetettben. Jelenleg Verstappen áll előrébb a bajnokságban, 11 ponttal előzi a ferrarist, s még a pontegyenlőség is a Red Bull holland pilótájának kedvezne, ugyanis három győzelme van Leclerc két sikerével szemben.

A rajtnál is Verstappen indulhat majd kedvezőbb helyzetből, a második helyről, Lewis Hamilton mellől várhatja a rajtlámpák kialvását, Leclerc pedig a harmadikról – kettejüket nyolc század választotta el. A monacói azonban megígérte, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy fordítson az álláson.

„Kockáztatni fogok a rajtnál. Muszáj, ahogyan az is, hogy Max előtt zárjak a bajnokságban. Az első néhány körben mindent bele fogok adni, sok veszítenivalóm úgysincs. A harmadik helyért harcolunk a bajnokságban, a kezdek óta többé-kevésbé fej-fej mellett haladunk, szóval izgalmas versenyre van kilátás” – mondta az időmérő edzést követően Leclerc.

190008-abu.jpg

Leclerc a kvalifikáció utolsó szegmensében már nem tudott javítani az első gyorskörén, mert nem is volt rá lehetősége, ugyanis az idő lejárta miatt lekéste második próbálkozását. Első ránézésre úgy tűnt, hogy csapattársa, Sebastian Vettel tartotta fel, de a belső kamerás felvétel alapján tisztázódott, hogy a német is voltak többen.

„Fogalmam nincs, mi történt. Az élet viszont már csak ilyen, néha előfordulnak ilyesmik. Nem tudom, hogy maga a helyzet volt-e ennyire balszerencsés, vagy lett volna valami, amit jobban is csinálhattunk volna. Kár érte, mert csak mi nem értünk fel egy újabb gyorskörre. Mindenki lelassított az utolsó szektorban, mi is ebben a helyzetben voltunk, és nem tudtunk mit tenni” – tette hozzá a monacói.

„Tudtam, hogy szoros lesz a vége. Volt egy öt másodperces hézag a kör elején, így lassítani kellett. Tisztában voltam vele, mennyi idő van hátra. Sebet nem akartam megelőzni, mert nem lett volna fair, így mögötte maradtam. Ki elemeznünk a helyzetet, mert ilyen dolgok nem történhetnek meg.”

F1 Caps on Twitter

Ferrari'ye de sezonu özetlemek adına son sıralama turuna tam olarak böyle nokta koymak yakışırdı�� #AbuDhabiGP�� https://t.co/nkE9UpYItm

Vettel – aki beragadt Alexander Albon és Carlos Sainz mögé – még épphogy meg tudta kezdeni a körét, de faragni már nem tudott az idején, így maradt a negyedik helyen.

„Az előttem lévő autóhoz képest korlátoznom kellett a távolságot, mert olyan négy másodpercen belül voltam hozzá képest, ami túlságosan közeli. Mindenesetre a gumijaim így is túl hidegek voltak, így már az első kanyarban buktam a körömet” – nyilatkozta Vettel.

A Ferrari végül magára vállalta a felelősséget a kisebb melléfogásért: direkt küldték ki az olaszok autóikat utolsókként a végén, hogy a szélárnyék szempontjából kedvező helyzetben lehessenek.

Fotó: Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7915332784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat