F1: Bejelentették Kubica utódját, az utolsó ülés is elkelt 2020-ra!

A Williams az abu-dzabi szezonzáró hétvége előtt véglegesítette jövő évi felállását – ezzel teljessé vált a Forma-1-es rajtrács.

ejbftk3wsaaap7q.jpg

A valaha volt egyik legrosszabbul őrzött Forma-1-es titokról rántotta le a leplet a Williams csütörtök reggeli bejelentésével. A sereghajtó grove-i csapat még szeptember végén közölte Robert Kubica távozását, onnantól pedig nyilvánvaló volt, hogy a lengyel helyére a tartalékpilóta Nicholas Latifi kerül. A kanadai nem kevesebb mint hat versenyhétvégén – legutóbb a két héttel ezelőtti brazíliain – gördült pályára az első szabadedzésen.

A 24 éves Latifi idén futotta negyedik teljes szezonját a legmagasabb szintű utánpótlásszériában, a Forma-2-ben – amit 2017 előtt GP2-nek hívtak –, ahol négy futamgyőzelmével egy fordulóval az idény vége előtt a második helyen áll a bajnokságban.

„Nagyon örülök, hogy 2020-ban már a csapat versenyzője leszek, már ebben az évben is élveztem a közös munkát, valamint azt, hogy hozzájárulhattam az autó fejlesztéséhez, akár a pálya mellől, akár a gyárból kellett asszisztálnom hozzá. Izgatottan várom, hogy a 2020-as Ausztrál Nagydíjon megejtsem a Forma-1-es bemutatkozásomat” – nyilatkozta Latifi.

1017464287-lat-20190428-_onz4908.jpg

Latifi csapattársa a tavalyi Forma-2-es bajnok, George Russell lesz, aki idén már a Williamst erősíthette. A kanadai lesz az egyetlen újonc 2020-ban, mellette egy visszatérő (Esteban Ocon) és két távozó versenyző (Kubica, Nico Hülkenberg) jelentik a pilótapiac legradikálisabb változásait.

A Williamst 2014-2015-ben még az élcsapatok között tartották számon, ennek megfelelően mindkét alkalommal a harmadik helyen zárt a csapatok kiírásában, ám a 2018-as idényre egészen a konstruktőri tabella legaljáig zuhant, az egykor patinás csapat pedig idei egyetlen pontját is csak az Alfa Romeók németországi büntetésének és ebből adódóan a távozó Kubica 10. helyének köszönheti.

A 2020-as Forma-1-es mezőny:

  • Mercedes: Lewis Hamilton (brit, #44), Valtteri Bottas (finn, #77)
  • Ferrari: Sebastian Vettel (német, #5), Charles Leclerc (monacói, #16)
  • Red Bull: Alexander Albon (thai-brit, #23), Max Verstappen (holland, #33)
  • McLaren: Lando Norris (brit, #4), Carlos Sainz Jr. (spanyol, #55)
  • Renault: Daniel Ricciardo (ausztrál, #3), Esteban Ocon (francia, #31)
  • Racing Point: Sergio Pérez (mexikói, #11), Lance Stroll (kanadai, #18)
  • Toro Rosso (Alpha Tauri): Pierre Gasly (francia, #10), Danyiil Kvjat (orosz, #26)
  • Alfa Romeo: Kimi Räikkönen (finn, #7), Antonio Giovinazzi (olasz, #99)
  • Haas: Romain Grosjean (francia, #8), Kevin Magnussen (dán, #20)
  • Williams: George Russell (brit, #63), Nicholas Latifi (kanadai, ?)

Fotó: Williams Racing / Twitter, Andy Hones / LAT Images (FIA Formula 2 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5615328672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vandorszekely 2019.11.29. 09:42:57

Azt nem értem, hogy Kubicát miért hozták vissza egyáltalán? És amit nem értek: Grosjean miért van még mindig a mezőnyben?

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása