B-opció lehet a Forma-1-es pilóták számára a Formula-E?

A jelenleg a Formula-E-ben versenyző ex-F1-es Felipe Massa szerint simán.

a1915748_medium.jpg

2002 és 2017 között versenyzett a Forma-1-ben Felipe Massa, 2008-ban érte el legjobb összetettbeli eredményét, amikor hajszál híján világbajnokká koronázták. A királykategóriából való távozását követően a Formula-E-ben talált magának helyet a brazil, és a hétvégén a második szezonját is megkezdte a Venturival – hároméves szerződést írt alá a monacói csapattal.

Korábbi Forma-1-es világbajnok még nem csatlakozott huzamosabb időre a Formula-E mezőnyéhez a bajnokság 2014 óta íródó történelme során, de Massa szerint ez is már csak idő kérdése: úgy véli, a növekvő népszerűség miatt az idő előrehaladtával egyre kapósabbá válik majd a széria a versenyzők körében.

1-_54i5275.jpg

„A Formula-E pontosan azt csinálja, amit kell: terjeszkedik. És amikor egy bajnokság nő, majd egyre nagyobbá válik, a nagy nevek számára is érdekes lesz” – nyilatkozta a The Mirror lapnak Massa. – „Engem is érdekelt. A kezdetektől fogva nyomon követem a Formula-E-t, és már akkor is érdekesnek találtam. Ez volt az egyetlen bajnokság, ahová jönni akartam a Forma-1 után.”

„Jelenleg is a Formula-E-re koncentrálok, mert hiszek a jövőben, sokkal inkább, mint bármelyik másik bajnokságéban. Biztos vagyok benne, hogy ha egy versenyzőnek nem lesz lehetősége az F1-ben maradni, megpróbál majd a Formula-E-be jönni.”

Kitért arra is a brazil, hogy nyomással jár-e az, ha a résztvevők színvonalával párhuzamosan az elvárások is nőnek. „A nyomás az, ami mindig is része volt az életemnek. A nyomás olyasvalami, ami a mindennapi élet része a Forma-1-ben” – folytatta gondolatait. – „Talán nem én vagyok a leghíresebb itt, de vagyok azon a szinten, mint a többiek. Szerint a Forma-1-ből bárki tudna itt versenyezni, és mindenki megállná a helyét.”

Massával együtt jelenleg kilenc olyan versenyző erősíti a Formula-E-t, aki legalább egy F1-es futamon elindult korábban – vagyis több mint a mezőny harmada. A brazilon kívül Sébastien Buemi, Jérôme d’Ambrosio, Lucas di Grassi, Brendon Hartley, André Lotterer, Stoffel Vandoorne, Jean-Éric Vergne és Pascal Wehrlein fordult meg korábban a királykategóriában.

Fotó: Audi Communications Motorsport, Zak Mauger / LAT Images (FIA Formula E Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8615321048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása