Michelisz: A legfontosabb, hogy két tiszta futamunk legyen holnap

A túraautó-vk-elsőséget a makaói első futamon visszaszerző Michelisz Norbert nehéz folytatásra számít a rossz rajtpozíciók miatt, de ennek ellenére muszáj kihozni belőle a maximumot.

79b5a96ec5e9eee487b888020aefdb20.jpg

Második lett a makaói WTCR-hétvége első, szombati versenyén Michelisz Norbert, így – miután Esteban Guerrieri nullázott – kétpontos hátrányból fordított, jelenleg 18 ponttal vezeti az összetettet hondás riválisa előtt, míg a versenyt megnyerő Lynk&Có-s Yvan Muller 36 egységnyi lemaradással követi őt a harmadik helyen.

„Először is le kell szögeznem, hogy még öt verseny hátravan” – hessegette el annak jelentőségét a TouringCarTimes-nak nyilatkozva Michelisz, hogy ismét ő az éllovas. – „Elég csak visszagondolni a második időmérőre, eléggé balszerencsések voltunk. Ezért ma szükségünk lett volna a maximális pontszámra.”

c03cca6d0866eda6e5741247b502a2e7.jpg

„Erre is törekedtem keményen, főként a rajtnál. Yvan azonban kitűnő munkát végzett a rajtnál és az első körben, gratulálok neki. Próbáltam a legjobb formámat hozni, de nagyon erős volt a második szektorban, én pedig az elsőben és az utolsóban voltam gyorsabb. Így a 3-as kanyarig ugyan tudtam lopni a távolságot, de utána előnybe került. Mindenesetre így is fontos pontokat szereztem” – értékelte versenyét a 35 éves pilóta.

Könnyen megeshet azonban, hogy vasárnap újabb változás következik be a bajnokság élén, mert a katasztrofálisan sikerült második időmérő edzés miatt csak a 12. helyről várhatja a rajtlámpák kialvását a BRC magyarja mindkét futamon.

„A holnapi nap nagyon nehéz lesz számunkra. Ahogyan azt már mondtam, nincs jelentősége annak pillanatnyilag, hogy 18, 30 vagy akár csak 5 pont-e a különbség… Számomra a legfontosabb az, hogy két tiszta versenyt fussunk holnap, és pontokat szerezzünk” – tűzte ki a célját a folytatásra.

A további makaói versenyeket magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezik 1:20-tól és 4:00-tól, majd december közepén Malajziában zárul a szezon.

Fotó: Clement Marin, Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr415308784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása