WRX: Ütközéssel és pontegyenlőséggel dőlt el a bajnokság

Nem volt hiány drámai fordulatokban az egyébként is izgalmas ígérkező zárófutamon a ralikrossz-világbajnokság (WRX) dél-afrikai futamán. Timmy Hansen és Andreas Bakkerud küzdöttek meg végül a bajnoki címért, a csattanó azonban a végére maradt… Végül pontegyenlőséggel zártak az esélyesek, a svéd több győzelme révén lett világbajnok.

press_2019_10_sa_hansen_403.JPG

Három versenyző volt még esélyes a ralikrossz-világbajnokság 2019-es címére, a döntő előtt Timmy Hansen két ponttal előzte a norvég Andreas Bakkerudot, további 11-gyel testvérét, Kevin Hansent. A rajtnál a két fő esélyes sorakozhatott fel az első sorba, ám csatájuk már a hatodik kanyart nem élte túl: Timmy Hansen belső íven próbálkozott, összeért azonban az élen haladó Bakkeruddal, aki eltalálta a falat, onnan visszapattanva pedig a szalagkorlátba lökte a svéd Peugeot-ját.

A vezetés így a finn Niclas Grönholmhoz került, aki aztán második győzelmét szerezte a szezonban. Bakkerud a második helyen ért célba az Audival, a dobogó legalsó fokára az orosz Timur Timerzsjanov állhatott fel. Timmy Hansen a negyedik helyen futott be, az ütközést azonban még órákon át vizsgálták a leintés után – végül azt versenybalesetnek minősítették.

Így 211-211 arányban pontegyenlőség alakult ki az első két helyen, Hansen viszont négy győzelemmel rendelkezett Bakkerud egy elsőségével szemben, ezzel a svédé lett a bajnoki cím. Kevin Hansen szintén kipördült az első körben, amivel az ötödik lett – a bajnokságban megőrizte a harmadik helyet, 199 ponttal –, Timo Scheider pedig a hatodik – a Münnich Motorsport pilótája az abu-dzabi nyitóverseny óta először jutott be a döntőbe.

press_2019_10_sa_hansen_502.JPG

„Le vagyok sokkolva! Életem teljesítményét pakoltam bele ebbe a hétvégébe” – nyilatkozott hüledezve sikerét követően Timmy Hansen. – „Micsoda szezon volt ez! Elképesztő! Minden megvalósult, amit kívántam. Rendkívül boldog vagyok, hogy minden összejött, pedig az utolsó versenyig elnyúlt a küzdelem. Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy mennyire nyugodt tudtam maradni és fókuszálni. Versenyről versenyre erős teljesítményt nyújtottam; pontosan azt, amire számítottam.”

„Ezen nyomás alatt a legkisebb hibát sem engedhettem meg magamnak. Teljes pályafutásom egyik legjobb teljesítményt nyújtottam. Szürreálisan hangzik, hogy már világbajnoknak hívnak. A döntőben azt mondták nekem rádión az Andreasszal történt balesetem után, hogy még egy pozíciót kell javítanom ahhoz, hogy bajnok legyek. Épp Timót üldöztem keményen, majd amikor észrevettem, hogy problémája van, képes voltam megszerezni a negyedik helyet” – ecsetelte a történéseket a svéd.

„A bajnokság megnyerése nem csak egy álom volt, és nem is erről az egy versenyről szólt. Ez a csata egy teljes szezonon át tartott, ami életem legjobbja volt. Nagyszerű egy ennyire kicsi csapat számára, hogy a csapatbajnoki címet is megszereztük, keményen megdolgoztunk érte. Mindenkire büszke vagyok, az autó végig hibátlanul működött” – zárta gondolatait.

2014-ben mutatkozott be a ralikrossz-vb-n, miután harmadik lett az Európa-bajnokságban. Bajnoki címét megelőzően legjobb összetettbéli eredményét 2015-ben érte el, második lett a bajnokságban.

press_2019_10_sa_szabo_301.JPG

Magyar érdekeltség is akadt a mezőnyben: Szabó Krisztián az EKS-csapat tavalyi Audi S1-esével versenyezte végig a szezont. Az idényzárón az elődöntőig jutott az idény előtt bajnoki ambíciókat kitűzött magyar – akárcsak a legtöbb esetben –, kilencedik lett, a bajnoki pontversenyben pedig tizedikként zárt. Legjobb eredményét Abu-Dzabiban szerezte egy 4. hely formájában, majd Silverstone-ban is bejutott a döntőbe, ahol ötödik lett.

Fotó: FIAWorldRallycross.com

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4015300848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása