Vogel Adrienn rali-Eb-pontokat és dobogót szerzett

Az alábbiakban a Yellow Flag Media által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

A segítségére siető mentősöknek is köszönheti második helyét.

img_8427.JPG

Az FIA ERC Ladies Cup történetének első magyar pontszerzőjeként zárta a hétvégi Rallye Hungary-t Vogel Adrienn és navigátora, Notheisz Ivett. A Roger Racing Team női párosa egy R2-es Ford Fiestával vett részt a 2019-es rali-Eb évadzáró nyíregyházi fordulóján, és az extrém időjárási körülmények közepette végig koncentráltan haladva úgy teljesítette az összesen 13 gyorsaságit, hogy a végén dobogóra állhatott.

A már-már tereprali viszonyok, a tengelyig érő víz és sár, valamint a szakadó eső miatt a hétvége utolsó, tizennegyedik gyorsaságiját a szervezők végül etappá minősítették. A Mád-Disznókő szakasz nélkül is bőven volt része kalandban a női párosnak: második helyüket annak is köszönhetik, hogy mentősök tolták ki autójukat a sárból a hegyen.

img_8108.JPG

„Nagyon kemény volt az egész hétvége, főleg itt a vége. Az utolsó gyorsaságin fent a hegyen életveszélyes körülmények voltak. Az egyik egysávos szakaszon nem is láttuk, merre kell menni, akkora volt a köd. Egy picit a szélére mentünk, a sár behúzott az árokba, a navigátorom nem tudott kiszállni a sár miatt. Dudáltunk, az ott lévő mentősök toltak ki minket, úgyhogy a második helyünk őket is illeti, nagyon köszönjük nekik a segítséget! Elégedett vagyok azzal, hogy célba értünk, és elnézve az útviszonyokat, nem is a helyezéseket kell nézni, hanem azt, hogy ki tudta végigcsinálni azután, hogy az első napon a száz autóból 42 kiesett” – foglalta össze élete első rali-Eb-s élményeit Vogel Adrienn.

Vogelék teljesítménye nemcsak a női értékelésben, hanem az R2-esek között is számít az Eb-n. Ebben a kategóriában 19 induló közül hatodik lett Notheisz Ivettel.

Fotó: Roger Racing Team

Forrás: Yellow Flag Media

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5015300862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása