F1: Verstappen a leggyorsabb az időmérő előtt, bajban a Ferrari
Forma-1 2019: Amerikai Nagydíj - 3. szabadedzés

Az első után az utolsó szabadedzést is az élen zárta Amerikában a Red Bull-os Max Verstappen, a Ferrarinál pedig igencsak kapkodva készülhetnek majd az időmérőre, Charles Leclerc alatt ugyanis megállt az autó.

ap-222ac7evs2111_news.jpg

Az egyik, ha nem a legfőbb favoritja lehet a Forma-1-es Amerikai Nagydíj időmérőjének a Red Bull, legalábbis Max Verstappennel. A holland pilóta már az első edzést is behúzta Texasban, és az utolsó gyakorlást is leggyorsabbként zárta. 1:33.305-ös körétől a második helyen bő két tizeddel marad el Sebastian Vettel, de a Ferrarinál jelenleg a garázs másik oldalán van a nagyobb baj: 20 perc sem telt el, Charles Leclerc autója ismét megállt, előidézve ezzel egy virtuális biztonsági autós szakaszt.

A monacói a pénteki nap folyamán szintén motorhibára panaszkodva húzódott félre, ám akkor kiderült, hogy az egyenetlen aszfalt miatt hibásodott meg a gázpedál. Ezúttal azonban némi füst is párosult a megálláshoz, így az is benne van a pakliban, hogy motort kell cserélni – a Ferrari pedig már csak egy régebbi erőforrás behelyezésével tudná elkerülni a hátrasorolásos büntetést a hét pole-jával az idény időmérőmenőjének számító versenyzője esetében.

Formula 1 on Twitter

A nightmare FP3 for Charles Leclerc! Ferrari now have a lot of work to do ahead of qualifying... #USGP �� #F1 https://t.co/O2HrMfEEVl

Verstappen és Vettel mögött nem kis meglepetésre Lando Norris futotta a harmadik időt a McLarennel, megverve a Mercedes párosát. Az újonc mögött Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Alexander Albon (Red Bull), Carlos Sainz Jr. (McLaren), Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), Pierre Gasly (Toro Rosso) és Daniel Ricciardo (Renault) egészítették az első tíz sorrendjét.

Leclerc mellett Sergio Pérez sem ment értékelhető időt. Erre mondjuk a Racing Point mexikóijának esetében lehetett is számítani, miután a második szabadedzésen elkövetett hibája miatt csak a boxutcából rajtolhat a vasárnapi versenyen. Ki is használták a kialakult helyzetet a csapatnál, így amellett, hogy ráfeküdtek a versenyszimulációra, kicserélték Pérez autójában az belsőégésű motort, a turbófeltöltőt, a hő- (MGU-H), valamint a mozgásienergia-visszanyerő rendszert (MGU-K).

Az Amerikai Nagydíj időmérő edzése magyar idő szerint 22 órakor kezdődik. Az eseményeket élőben közvetíti az M4 Sport.

FRISSÍTÉS: A harmadik szabadedzés után a Ferrari megerősítette, hogy olajszivárgást fedeztek fel Charles Leclerc motorján, de annak oka még nem ismert. Emiatt erőforrást cserélnek a monacói autójában, de ez nem jár büntetéssel, ugyanis egy régebbi egység kerül be.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Formula 1 on Twitter

FP3 CLASSIFICATION @redbullracing's @Max33Verstappen takes P1 in the final practice session ahead of Sebastian Vettel and Lando Norris #USGP �� #F1

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8015284020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat