F1: Verstappen nyitott az élen az USA-ban
Forma-1 2019: Amerikai Nagydíj - 1. szabadedzés

Hideg időjárásban startolt az amerikai F1-es hétvége, Max Verstappen pedig azonnal élre tört a Red Bull-lal.

ap-2227df9jh2111_hires_jpeg_24bit_rgb.jpg

A mexikói vereséget követően biztatóan kezdett az Egyesült Államokban a Red Bull, Max Verstappen ugyanis az élen zárta az első szabadedzést, a másik RB15-öst pedig a harmadik helyre hozta be Alexander Albon. A holland versenyző 1:34.057-tel futotta a leggyorsabb kört, ettől bő másfél tizeddel maradt el a ferraris Sebastian Vettel, aki így második lett, Albon lemaradása eközben éppen meghaladta a két és fél tizedmásodpercet.

A thai-brit újoncot Pierre Gasly követte a Toro Rossóval, a legjobb öt sorrendjét a renault-s Daniel Ricciardo tette teljessé, megelőzve a haasos Romain Grosjeant, valamint a ferraris Charles Leclerc-t, aki csupán a hetedik helyen kezdett. A monacói versenyzőnek – aki az év végi elszámolásnál a harmadik hely megőrzését vette célba a gázpedál elromlása mellett a pályahatárok betartásával is meggyűlt a baja, ez utóbbi miatt már az első 90 percben igencsak sok köridőt vettek el. Sokan panaszkodtak a pálya hepehupás felülete miatt is.

Ezeknek esett áldozatául Lewis Hamilton is, aki visszakapta régi, jól megszokott versenymérnökét, a tervezettnél rövidebb ideig tartott betegszabadságáról visszatérő Peter Bonningtont. Legjobb ideje a negyedik helyre lett volna elég, így csak nyolcadikként rangsorolták – ez a pozíció viszont még a vasárnapi versenyen is a hatodik világbajnoki címét jelentené.

A top10-be még a Racing Point-os Lance Stroll és Grosjean csapattársa, Kevin Magnussen fért be. A másik Mercedesszel Valtteri Bottas csak a 17. lett.

Komolyabb probléma hátráltatta a Williams tartalékosát, Nicholas Latifit, aki George Russell autóját vette át ideiglenesen. Az FW42-esben ugyanis alig félóra után megnyekkent a sebességváltó, így az cserére szorul a közép-európai idő szerint este 21 óra kezdődő második edzés előtt.

Formula 1 on Twitter

Whoops, Carlos! The bumps at Turns 5 and 6 are proving tricky. Keep your � on this throughout the weekend... #USGP �� #F1 https://t.co/wbxc4S0ukB

Nagyobb figyelem irányult azonban arra, hogy a mezőny kipróbálhatta az első 2020-as prototípus abroncsokat, amelyek az idei skálán a C4-es gumikhoz álltak a legközelebb. A hideg, 14 °C-os, buckás aszfalt nem biztosította a teszteléshez az ideális körülményeket – a mclarenes Carlos Sainz Jr. eldobta az autóját, de többen is bemutattak egy-egy piruettet.

Az első szabadedzés végeredménye:

Formula 1 on Twitter

FP1 CLASSIFICATION @redbullracing's @Max33Verstappen leads the way, with team mate @alex_albon in P3 behind Sebastian Vettel #USGP �� #F1

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8215278488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat