F1: Hibázott az FIA, túl enyhe büntetést kapott Leclerc

Ha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pontosan követte volna a szabályokat, Charles Leclerc még csak pontot sem szerzett volna Szuzukában.

190034_jap.jpg

Azt követően, hogy a Forma-1-es Japán Nagydíj első körében ütközött a Red Bull-os Max Verstappennel, csak két körrel később hajtott a boxba Charles Leclerc. A Ferrari Forma-1-es versenyzőjét mindkét kihágásért meghúzták a stewardok – ám, mint utólag kiderült, nem a megfelelő mértékben, írja a RaceFans.net.

A szabálymagyarázat szerint ugyanis 10 másodperces stop&go-büntetést kellett volna kapnia Leclerc-nek, amiért a sérült, ezáltal a többiekre nézve veszélyes állapotban levő autóval versenyzett tovább – ehelyett megúszta egy szimpla 10 másodperces időbüntetéssel.

A balesettel együtt végül 15 másodpercet írtak hozzá az idejéhez, amivel a hatodikról a hetedik helyre esett vissza a monacói. Amennyiben a szabályoknak megfelelően járt volna el a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), a 13. helyen zárt volna csupán, pont nélkül.

Hasonló kihágásért legutóbb három évvel ezelőtt büntettek: Nico Rosberg a 2016-os Osztrák Nagydíj utolsó körében, Lewis Hamilton való összeakadását követően ment tovább a sérült autóval. A németnek azonban nem is lett volna több lehetősége arra, hogy kijöjjön a boxutcába, így csupán egy figyelmeztetésben részesítették.

Nem volt a helyzet magaslatán az FIA a japán hétvégén, több esetben is magyarázkodnia kellett a felügyelőtestületnek. Egyrészt amiatt, hogy miért úszta meg Sebastian Vettel a rajtnál való kiugrást, másrészt pedig arra kellett magyarázatot adnia, hogy eleinte mi miatt nem vizsgálták a Leclerc-Verstappen koccanást.

Fotó: Ferrari Media

Írta:Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2015224332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Mortzosch 2019.10.16. 08:49:49

Egyre inkább adják a bokszos alá az előnyt... ha lenne egy "happy" fiú is versenyben, akkor meg annak biztosítanák a hátszelet. Egyre gyengébb és ócskább az F1.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása