Hattagú magyar válogatott indul az első „autósport-olimpián”, Kiss Norbival az élen!

Hat versenyző alkotja azt a magyar válogatottat, amely részt vesz november elején a Róma közelében található Vallelunga versenypályán az első "autósport-olimpián", a Motorsport Games-en (motorsportjátékokon).

team_hungary.jpg

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a nemzetközi szövetség (FIA) a nyári és téli olimpiák mintájára hozta létre az eseményt, amelyen a pilótákból álló válogatottak mérik össze tudásukat, és amelyet a tervek szerint évente egyszer, mindig más helyszínen rendeznek majd meg.

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke elmondta, a hazai szövetség pályázat útján választotta ki azokat a versenyzőket, akik az első Motorsport Games-en képviselhetik Magyarországot. A válogatottban öt kategóriában – szimulátorban, gokart szlalomban, driftben, Forma-4-ben és túraautóban – hat versenyző áll majd rajthoz.

„A magyar autósport-válogatott létrehozása és Magyarország képviselete egy csapatként egy ilyen versenyen valódi mérföldkő a hazai autósport történetében, hiszen ilyesmire csaknem ötven éve nem volt példa”

– mondta az MNASZ elnöke, a FIA Motorsport Világtanács üléseinek magyar résztvevője, aki csapatvezetőként is jelen lesz az olaszországi eseményen.

Oláh Gyárfás kiemelte, a szervezők azt közölték, hogy szinte minden géposztályban túljelentkezés van, és 48-50 nemzet részvétele várható az eseményen.

A Vallelungában rajthoz álló magyar csapat legismertebb tagja a kétszeres gyorsasági kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert lesz, aki pályafutásának korai szakaszában, 2005 és 2010 között Magyarországon különböző túraautós sorozatokban nyert országos bajnoki címeket. A Team Unicorse csapat versenyzőjeként, egy Alfa Romeo Giulietta TCR-rel indul. 

unnamed_19.jpg

„Köszönöm a bizalmat az MNASZ-nek, büszkén képviselem Magyarországot, és örülök, hogy újra túraautóba ülhetek. Utoljára nagyjából négy éve mentem túraautóval, még az ETCC-ben. A csapattal ismerjük egymást, értünk el jó eredményeket, most is ez a cél. Minden aktuális fejlesztés megvan az autóhoz, ami ugyanaz, mint a WTCR-ben futó modellek. Itthon is fogunk tesztelni az autóval, hogy minél előrébb végezzünk a versenyben”

– mondta a tájékoztatón Kiss Norbert.

A magyar válogatott összeállításának hivatalos bejelentésekor az MNASZ elnöke, Oláh Gyárfás elmondta: az FIA eddigi adatai szerint a túraautó kategóriában 20 versenyző jelentkezett mostanáig.

Gokart szlalomban Kiss Dorka és Németh Bálint, szimulátorban Báder Benjámin, driftben Szántó Zoltán, Forma-4-ben pedig Tóth László lesz a magyar induló.

Az FIA Motorsport Games október 31-én egy városi parádéval kezdődik Rómában. November elsején, pénteken már az egyes kategóriák szabadedzései következnek, az időmérőket, valamint a versenyeket szombaton és vasárnap rendezik.

Fotó: fiamotorsportgames.com, Kiss Norbi média

Forrás: MTI, Kiss Norbi média

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4615215096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása