F1: Russell a szülei házát tenné a Williamsre

Magabiztosan nyilatkozott a Williams jövőjéről a csapat újonc versenyzője, George Russell. A tavalyi Forma-2-es bajnok úgy gondolja, sokkal versenyképesebb lesz jövőre az idén sereghajtó csapat – erre komolyabb tétben merne fogadni.

efcyw7lu8aia4ud.jpg

Az első pillanattól fogva katasztrofálisan alakult a Williams számára a 2019-es Forma-1-es szezon; az is a szerencsének köszönhető lényegében, hogy nem maradt pont nélkül a csapat, miután Robert Kubica a kaotikus Német Nagydíjon – a két Alfa Romeo büntetését követően – mentett egy 10. helyet. A grove-i csapat már a szezon előtti tesztek folyamán zátonyra futott, majdnem háromnapos késéssel tudták csak pályára küldeni az FW42-est.

George Russell, a Williams újonca azonban kitart csapata mellett, és biztos benne, hogy jövőre hasonló malőrökre nem lesz példa. „100%-ig biztos vagyok benne, hogy jövőre nem fogjuk ugyanezeket a hibákat elkövetni” – szögezte le a brit, majd még egy fogadásba is belement.

„A házamat is feltenném arra, hogy jövőre már a téli teszt első napjára lesz autónk. Na, jó, nekem nincs is házam, akkor a szüleim házában fogadok!” – viccelődött.

„Biztos és magabiztos vagyok annak kapcsán, hogy jövőre sokkal versenyképesebbek leszünk, már a jó úton haladunk. Persze, akkor mindig egyszerűbb javulást mutatni, amikor mélypontról indulunk. A jelek azonban biztatóak, és jó az irány, amerre haladunk” – váltott komolyabb hangra.

efjsck6wsagjkci.jpg

Russell ugyanakkor arra is rávilágított, hogy miért volt jó, hogy első királykategóriás évében a mezőny végén poroszkált.

„Ez az év nagyon jó lehetőséget adott nekünk arra, hogy kísérletezzünk egy kicsit a beállításokkal, és kipróbálhattunk extrémebbeket is, például a gumik előkészítésére vonatkozóan. A középmezőnyben valószínű, hogy jobban vonakodnak a drasztikus változásoktól, mivel nekik minden hétvége egy lehetőséget jelent. Ami minket illet, tudjuk, hol leszünk, és így lehetőségünk van bizonyos dolgok megtanulására, illetve mechanikai szempontból a legjobb autó megalkotására” – magyarázta.

Kérdéses persze, hogy mekkora javulásra számít 2020-ban a Williams, viszont Russell nyilatkozatát olvasva akaratlanul is az alábbi videó jutott eszünkbe – vajon lesz házunk, autónk?

Fotó: ROKiT Williams Racing / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4615201100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása