ETRC: Győzelemmel kezdett Kiss Norbi a jaramai szezonzárón

Az alábbiakban a Kiss Norbert médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

Egy első és egy hatodik helyezést hozott a kamion-Eb utolsó hétvégéjének első napja Kiss Norbert számára. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok versenyzője eseménydús hétvége után állhatott dobogóra a spanyolországi Jaramában. 

dscn6003.jpg

A nagyon szoros időmérőn a hatodik időt futotta Mercedes kamionjával a szombathelyi pilóta, az első versenyen ehhez képest nem lépett előrébb, de épségben behozta az autót a célba.

„Az időmérő nem sikerült jól, hatodik lettem úgy, hogy mindössze két tizeden belül volt előttem a harmadik hely. Talán benne volt az időmérős körömben az a két tized, harmadikról indulva egészen más eredmény született volna. Így viszont a hatodik helyen értem célba”

– foglalta össze az első futam eseményeit Kiss Norbi. A második verseny viszont már ennél izgalmasabbra sikerült. 

img_6403.jpg

„A harmadik helyről indulhattam, nem sokkal a rajt után volt egy piros zászló, páran kicsúsztak a középmezőnyből, és előttem is összeakadt Adam Lacko és René Reinert. Próbáltam kimaradni a bajból, az újraindításnál vesztettem egy helyet, később viszont feljöttem a második helyre, ott is intett le a kockás zászló. Az eredmény viszont még nem hivatalos, mert voltak szabálytalanságok, úgyhogy még akár az első helyet is megörökölhetjük, habár a bajnokság szempontjából ez már nem nagyon számít.” 

Időközben megérkezett a végleges eredmény, amely szerint Adam Lackót megbüntették, így végül az első helyet szerezte meg Norbi.

A FIA ETRC spanyolországi hétvégéje vasárnap újabb két versennyel folytatódik: 12.45-től és 14.45-től, online közvetítés elérhető erre a linkre kattintva.

Fotó: Kiss Norbi média

Forrás: Kiss Norbi média

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3415200948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása