F3: Shwartzman az utolsó körben bukta el a győzelmet, de így is bajnok
Forma-3 2019: Szocsi - Főfutam

Már a szombati főversenyen bajnokot avatott a Forma-3-as széria: Robert Shwartzman ugyan nem nyert hazai közönsége előtt, végső elsőségéhez már semmi kétség nem fér. Marcus Armstrong pedig idei harmadik győzelmével lett biztos dobogós az összetettben.

1017798129-lat-20190928-_l5r6357.jpg

Lógott az eső lába a Forma-3-as főfutam kezdetén Szocsiban, ám a rajtnál sokkal nagyobb szerepe volt annak, hogy Robert Shwartzman igyekezett a lehető legóvatosabb lenni 37 pontos előnyének birtokában. A pole-ból startolva nem is nagyon viaskodott csapattársával, Marcus Armstronggal, aki így átvette az első helyet, miközben a harmadik premás, Jehan Daruvala a másodikról a hatodik helyre esett vissza az első körben.

A rajtot ugyan megúszta baleset nélkül a 29 fős mezőny, de utána két ütközés is történt: előbb a HWA-s Bent Viscaal, két körrel később pedig a Jenzer újonca, Leong Hon Chio állt a falba – a holland autóját virtuális biztonsági autó alatt eltávolították a pályára, de a makaói baleseténél már a valódi biztonsági autó szolgálataira is szükség volt.

1017798059-lat-20190928-_r3i6253.jpg

Bár az újraindítást megelőzően a Hitech GP-s Jüri Vips megforgatta az ART-s Christian Lundgaardot – amivel a dán a hatodik helyről esett vissza a mezőny végére –, a hetedik kör elején folytatódhatott a verseny. Shwartzman pedig veszített egy pozíciót, mivel a 2-es kanyar előtt Niko Kari megelőzte őt.

A tridentes finn folytatta a menetelést, üldözőbe vette Armstrongot is, a második DRS-zóna végén körbe is autózta az első helyért az új-zélandit. Armstrong próbált visszatámadni, de rajtavesztett, így nem csak Kari maradt előtte, de megkapta maga elé Shwartzmant és a Hitech GP olasz pilótáját, Leonardo Pulcinit is.

Rövidesen folytatódott az adok-kapok az első helyért, a 13. körben ugyanis Shwartzman visszaszerezte az első helyet, ám megőrizni nem tudta: a visszazárkózó Armstrong az utolsó körben a DRS segítségével elment mellette, idei harmadik győzelmét aratta az új-zélandi.

1017798125-lat-20190928-_2st1494.jpg

Shwartzmannak azonban a második hely is elég volt ahhoz, hogy egy futammal a 2019-es szezon vége előtt behúzza a bajnokságot. A névváltozás óta az orosz Ferrari-akadémista számít a sorozat első bajnokának, egyébként sikerével olyan nevek mellé iratkozott fel, mint George Russell, Charles Leclerc, Esteban Ocon, Danyiil Kvjat, Valtteri Bottas és Esteban Gutiérrez, akik GP3-as diadaluk után eljutottak a Forma-1-ig.

A harmadik helyen Vipset intették le, ám Lundgaard kilökéséért tíz másodpercet írtak hozzá az idejéhez utólag, amivel a sprintversenyen a fordított rajtrácsos pole-t jelentő nyolcadik helyre esett vissza – a dobogó legalsó fokára Kari állhatott fel, így az észt lecsúszott a harmadik helyről az összetettben.

Formula 3 on Twitter

Lundgaard was pointing the wrong way just before the restart... And now we know why! � #RussianGP �� #F3

Vips büntetésének köszönhetően Pulcini, Daruvala, Pedro Piquet (Trident) és Jake Hughes (HWA) is javított egy helyet. Az első tíz helyezett sorrendje az első F3-as pontjait szerző Raoul Hymannel (Sauber Junior Team by Charouz), valamint az MP-s Richard Verschoorral lett teljes.

David Schumacher megpördült bemutatkozó versenyén, végül a 22. helyen ért célba a 25. helyről indulva a Campos Racing színeiben.

A szezon utolsó futamát vasárnap 8:55-től rendezik meg, az idényzáró élőben fogja közvetíteni az M4 Sport.

A főfutam végeredménye:

Formula 3 on Twitter

SOCHI RACE 1 How the field crossed the line in a barnstorming Race 1! � #RussianGP �� #F3

Fotó: Joe Portlock, Carl Bingham / LAT Images (FIA Formula 3 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5115180414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása