F1: Sainz szerint alábecsülik az emberek a csapatváltások jelentőségét

2019germangrandprixsundayms2_3726.JPG

A McLaren Forma-1-es pilótája szerint sokkal nagyobb a különbség egy-egy csapat között, mint azt az emberek gondolnák, ezért gyakran előfordul, hogy egy-egy versenyzőt alábecsülnek.

Majdnem három Toro Rossó-s és valamivel több mint egy renault-s idényt követően kötött ki a McLarennél Carlos Sainz Jr., miután a francia gárda a 2019-es Forma-1-es szezonban már nem tartott igényt a spanyol pilóta szolgálataira, helyette inkább Daniel Ricciardót igazolta le. A Formula Renault 3.5 Series 2014-es bajnoka szerint az idei év bebizonyította, hogy mennyire nem egyszerű csapatot váltani a Forma-1-ben: számára is nehezen indult az új időszak, ahogyan Ricciardónak és Charles Leclerc-nek is kellett egy kis idő ahhoz, hogy felvegye a ritmust a Renault-nál, illetve a Ferrarinál – nem beszélve Pierre Gaslyról, aki annyira nem tudott beilleszkedni a Red Bull csapatába, hogy a Belga Nagydíjon már újra régi csapata, a Toro Rosso színeiben versenyez.

„Nagyon különbözőek” – nyilatkozta Sainz Jr. a Toro Rossóról, a Renault-ról és a McLarenről a Motorsport.com-nak. –

„Sokkal nagyobb a különbség, mint azt az emberek képzelnék, és az autók is sokkal inkább másképpen viselkednek, mint ahogyan azt sokan gondolják. Ez az, amiért az látható, hogy minden versenyzőnek szüksége van legalább néhány futamra ahhoz, hogy hozzászokjon egy csapathoz és egy autóhoz. Láthattuk ezt idén Ricciardo, Pierre és a többi olyan versenyző esetében, aki csapatot váltott. Leclerc-nél is tapasztalhattuk az év elején.”

2019hungariangrandprixsunday_54i6607.JPG

„Kell egy kis idő ahhoz, hogy rájöjjünk a fortélyokra, a csapatok ugyanis minden területen máshogy dolgoznak. Az emberek mégis alábecsülik a teljesítményt,

2019hungariangrandprixsaturdaylr_2st4935.JPG

amit kihozol az adott csomagból, ha egy csapatnál már több mint egy éve ott vagy. A Toro Rossónál sosem voltam a középmezőny elején, néha mégis jó voltam, ahogyan az volt 2016-ban és 2017-ben. Ekkorra viszont már ismertem a csomagot, és tudtam, hogyan kell kiaknáznom [a benne rejlő lehetőségeket]. Ugyanez látható [Sergio] Pérez [és a Racing Point], [Max] Verstappen és a Red Bull, valamint [Lewis] Hamilton és a Mercedes esetében is” – magyarázta a madridi születésű versenyző.

Tizenkét verseny után kijelenthető, hogy idén Sainz Jr. a B-kategória királya – az elmúlt hét versenyből ötöt zárt a legjobb hat között, ennek megfelelően a maga 58 pontjával már lőtávolságon belülre került az egyéni bajnokság hatodik helyén álló Pierre Gaslyhoz képest. Sainz Jr. azonban bevallotta, hogy a versenyeken ennek ellenére nincs könnyű dolga, mert újonc csapattársa, Lando Norris is hamar elkapta a fonalat, ő pedig még nincs teljesen összhangban az autójával, az MCL34-essel.

„Már kezdem elég jól kiismerni” – mondta az autó kapcsán. –

„Mégis úgy érzem, hogy több terület is van még, ahol tudnék javulni, mind engem, mind pedig az autót illetően. Minden pénteken sok mindent kipróbálunk azért, hogy lássuk például, melyik irány az, ami fekszik nekem. Ez viszont egy aprólékos folyamat.”

Gondolatait még annyival egészítette ki Carlos Sainz Jr., hogy olyan szempontból jelentősége van az éveknek, hogy minél több évet tölt egy verseny egy adott alakulatnál, annál több mindent tanul magáról a csapatról, az autóról, és nem utolsó sorban a körülötte dolgozó emberekről.

Fotó: McLaren Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr215017092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása