F1: Ez adott új löketet a McLarennek

2019germangrandprixsunday_w6i7033.JPG

Újra csapattá kovácsolódott a 2019-es Forma-1-es szezonban a McLaren, amely a megújulásnak köszönhetően uralja a középmezőnyt. A wokingi gárda versenyzője, Lando Norris szerint ez a derűs, pozitív környezetnek köszönhető, ami nem feltétlenül a versenyzőknek tudható be.

A középmezőny végén töltött, szenvedéssel teli évek után újra kezd olajozottan működni a McLaren gépezete. Az egykor patinás wokingi gárda évek óta nem volt ennyire összeszedett, mint az idei Forma-1-es idényben, ami a teljesítményén is meglátszik. A konstruktőri bajnokságban ugyanis megnyugtató, 39 pontos előnnyel őrzi a negyedik helyet a csapat, pedig annak versenyzői felállása teljes vérfrissítésen ment keresztül a tél folyamán: Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne kettősét Carlos Sainz Jr. és az újonc Lando Norris váltották.

Láthatóan jó, a humort kicsit sem megvető párost alkot a spanyol és a brit versenyző – előbbi már a hatodik helyért csatázik az egyéni összetettben, de utóbbi is ott van a TOP-10-ben. Norris szerint a jó hangulat az, ami ennyire felvirágoztatta a csapatot.

„Azt gondolom, sokkal jobb hangulat uralkodik jelenleg a csapaton belül, mint az utóbbi néhány évben – és nem miattam vagy Carlos miatt, hanem mindenkinek köszönhetően”

– mondta a Crash.net-nek adott interjújában a korábbi Forma-3-as Európa-bajnok.

2019britishgrandprixsaturday_54i8993.JPG

„Szívesen mondanám azt, hogy Carlosszal hatással voltunk erre, de ez javarészt nem a mi érdemünk. Annak köszönhető ez, hogy nagyon sok új arc érkezett a csapathoz velünk együtt, és ez mindenki elhatározásának új löketet adott” – magyarázta a 19 éves pilóta.

Tavaly második lett a Forma-2-ben a mclarenes újonc a Williams pilótája, George Russell mögött, de nem bánta meg, hogy a Forma-1-es debütálással lejjebb kellett adnia az elvárásain. „Az idei év más az eddigiekhez képest, annak tudatában, hogy nem fogok nyerni, legalábbis eléggé valószínűtlen. Azt gondolom viszont, hogy jó, hogy valamibe újba foghatok és új emberekkel kell dolgoznom évről évre. Szerintem sokkal többet tanultam, mint olyasvalaki, aki három évig volt ugyanabban a kategóriában.”

„Ugyanakkor idáig mindig képes voltam nyerni, ennek megfelelően az is volt az elhatározásom, hogy nyerjek. Az idei évre ez megváltozott, de annak ellenére, hogy nincs esélyem nyerni egyelőre, megvan az elhatározásom az iránt, hogy segítsem a csapatot, magamat és mindenkit, aki körülvesz engem abban, hogy a jövőben a győzelemért és a dobogókért mehessünk újra”

– tette hozzá.

Fotó: McLaren Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9115016664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása