F1: Verstappen: Több versenyző is van olyan jó, mint Hamilton

m207394_1.jpg

A Red Bull holland versenyzője úgy véli, nem feltétlenül Lewis Hamilton az etalon a Forma-1-ben – egyenlő feltételek mellett akár három-négy versenyző is fel tudná venni vele a harcot.

Lewis Hamilton jó úton halad afelé, hogy megszerezze a hatodik Forma-1-es világbajnoki címét, amivel átugorná Juan Manuel Fangiót, és felzárkózna Michael Schumacher mögé, a második helyre az örökranglistán. Sokan kritizálják a brit versenyzőt amiatt, hogy sikereit leginkább csapatának, a Mercedesnek köszönheti.

Nemrégiben hasonló véleményt fogalmazott meg a Red Bull-os Max Verstappen is. A holland szerint más versenyzők is képesek lennének olyan teljesítményre az Ezüst Nyílban, mint Hamilton.

„Más nagyszerű versenyzők is vannak a paddockban, akik hasonló sikerek elérésére lennének hivatottak, mint Lewis. A jelenlegi rajtrácsot elnézve még három-négy versenyző rendelkezik ugyanazon kvalitásokkal”

– mondta Verstappen a Motorsport Magazine-nak nyilatkozva.

„Autófüggő az egész. Nem gondolom, hogy a csapattársai akkora nyomást helyeztek volna rá az évek során. 2016-ban is nyert volna, ha nincs az a motorhiba [a Maláj Nagydíjon]. Persze, a nyári szünet után volt néhány gyenge rajtja többek között, ami miatt elveszítette az első helyet. De igazán nagy nyomást nem gyakorolt rá egyik csapattársa sem” – ecsetelte Hamilton helyzetét a hétszeres nagydíjgyőztes.

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2415015398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása