F1: Alonsót is megkereste a Red Bull – sajtóhír

drg_3341.JPG

Spanyol lapértesülések szerint először Fernando Alonsót kérte fel a Red Bull Pierre Gasly pótlására.

A hét elején bombahírt közölt a Red Bull, melynek értelmében két hét múlva, a Forma-1-es Belga Nagydíjon az élcsapatnál gyengélkedő formát mutató Pierre Gasly újra a Toro Rosso színeiben fog versenyezni, helyet cserélve az újonc Alexander Albonnal.

Azonban a Mundo Deportivo úgy tudja, először nem is Albont szánta Max Verstappen csapattársának az eredménycentrikusságáról híresen hírhedt energiaital-gyártó cég. A spanyol lap állítja, hogy a Red Bull már az Osztrák Nagydíj óta kereste az alternatívát Gasly leváltására, miután a francia még kört is kapott a futamot megnyerő Verstappentől, az első kézenfekvő választás pedig Fernando Alonso lett volna.

2005 és 2006 Forma-1-es világbajnok a tavalyi év végén távozott a Forma-1-ből, és leszögezte, addig nem is hajlandó visszatérni, amíg nem adnak olyan autót alá, amely kellőképpen versenyképes ahhoz, hogy a futamgyőzelmekért és a bajnoki címért harcoljon.

Csakhogy Alonso nemet mondott az ajánlatra, viszont azt nem tudni, melyik szériában fog versenyezni legközelebb – nem olyan régen az oviedói születésű versenyző elhintette, hogy a következő kihívás, ami vár rá, „eléggé különbözni fog” az eddigiektől, s egyelőre csak sejteni lehet, hogy a terepralizásra gondolt, és azon belül is a Dakar-részvételt célozta meg.

Fotó: McLaren Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1515014212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása