F1: Räikkönen egyedül is boldogul, az Alfa Romeo le van nyűgözve

dsc_2358.jpg

Az Alfa Romeo csapatmenedzsere el van ragadtatva Kimi Räikkönen teljesítményétől, elmondása szerint a 2007-es világbajnok irányítás nélkül vezet.

2001-ben a Saubernél kezdte Forma-1-es pályafutását 2007 világbajnoka, Kimi Räikkönen, aki az idei évre – miután megjárta a McLaren, a Lotus és a Ferrari csapatát is – tért vissza az időközben Alfa Romeóra átnevezett alakulathoz. A finn versenyző az eddigi tizenkét futamból nyolcat zárt pontszerzéssel, így a pontversenyben a 8. helyet bitorolja, 31 ponttal.

„Hagyjatok békén, tudom, mit csinálok!” – ugye sokan emlékeznek a Jégembernek ezen ikonikus mondatára? Räikkönen ezt még visszatérése utáni első győzelme előtt, a 2012-es Abu-Dzabi Nagydíj közölte akkori, lotusos versenymérnökével, aki épp tanácsokkal próbálta ellátni őt.

A 39 éves pilóta az Alfa Romeónál is bebizonyította, hogy nem szorul különösebben segítségre – erről a hinwili gárda csapatmenedzsere, Beat Zehnder mesélt. „Kimi instrukciók nélkül vezet. A szezon elején kissé elengedtük, de most már egyre jobb” – áradozott a német Auto Motor und Sport hasábjain Zehnder.

„Kimi mindent maga csinál, mindent megért. A mérnökök amúgy egymással beszélik meg, hogy például szükséges-e változtatni valamilyen motorbeállításon, de van, hogy ezt Kimi egymaga megoldja. Pontosan tudja, mikor és mit kell csinálnia” – tette hozzá a szakember.

Räikkönen csapattársa, az újonc Antonio Giovinazzi láttatja azt tökéletesen, mennyit számít többek között a tapasztalatbéli különbség. Az olasz versenyző ugyanis csak egy pontot szerzett eddig a 2019-es szezonban.

Fotó: Hungaroring média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1315010868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása