W Series: Chadwick a bajnok, hiába avattak új győztest az idényzárón
W Series 2019: Brands Hatch - Futam

54i6839.jpg

Minden eddiginél élesebb pengeváltásokban volt része legfőbb riválisával, Beitske Visserrel, s noha először végzett a TOP-3-on kívül, mégis a W Series első bajnokává koronázták Jamie Chadwicket. Alice Powell pedig első győzelmét aratta a sorozatban.

Még több kérdés is válaszra várt a W Series első, 2019-es szezonjának utolsó versenye előtt Brands Hatch-ben – persze, a legfőbb az volt, hogy elegendő-e Jamie Chadwick 13 pontos előnye ahhoz, hogy a sorozat első bajnokává avanzsáljon. Mindenesetre a listavezető tökéletes rajtot produkált a rajtlámpák kialvását követően az első rajtkockából, majd miután a lefulladó Esmee Hawkey és Miki Koyama is áthajtásos büntetést kapott, egyhamar Alice Powell, Emma Kimiläinen és a titulusért még harcban lévő Beitske Visser sorakozott fel a 2., 3. és 4. pozíciókban mögötte.

A félórás versenyből tíz perc telt el, amikor Powell a célegyenes végén meglepte egy előzéssel Chadwicket, a brit elbizonytalanodását pedig Kimiläinen is kihasználta, így másodpercekkel később már azért kellett foggal-körömmel küzdenie, nehogy Vissert is megkapja maga elé. Chadwick – a nyakán Visserrel – ezt követően le is szakadt Powell és Kimiläinen kettőséről, amely komoly kergetőzésbe fogott a futamgyőzelemért.

Végül a biztonsági autó pályára gördülése parancsolt megálljt az első, illetve a harmadik helyért zajló csatának, ugyanis tíz perccel a leintés előtt Koyama megpördült, és azzal a lendület meg is nyekkent a japán alatt az autó, s emiatt nem tudott továbbmenni. Szűk hat perc volt még hátra, amikor meglengették a zöld zászlókat; az újraindítást nagyon szépen abszolválta Powell, míg Visser azonnal elkezdett nyomást gyakorolni Chadwickre. Sikerrel is járt a holland, három perccel a vége előtt egy kemény manőverrel elment brit ellenfele mellett! Azonban ezzel Visser csak a csatát nyerte meg, de a háborút nem…

j6i7029.jpg

Az utolsó körökben érdemi változás már nem történt, vagyis első győzelmét aratta a női formulaautós bajnokságban Powell, Kimiläinen lett a második, míg Visser a harmadik helyével csak három ponttal tudta faragni lemaradását – így Jamie Chadwick lett a W Series első bajnoka! A dobogóról először leszoruló brit mögött Fabienne Wohlwend, Vicky Piria, Jessica Hawkins, Marta García, Sabré Cook és Sarah Moore a további pontszerzők névsora. Keszthelyi Vivien a 17. helyről rajtolt, tizennegyedikként intették le.

A bajnokság végeredményének (lentebb olvasható) értelmében a következő tizenkét versenyző kapott automatikusan indulási jogot a W Series 2020-as szezonjára: Chadwick, Visser, Powell, García, Kimiläinen, Wohlwend, Koyama, Moore, Piria, Pepper, Cook és Hawkins. Keszthelyi 17. lett a végelszámolásnál, megelőzve a másik tesztpilótát, Bovyt, Hollbrookot és Gilkest.

A Brands Hatch-i futam végeredménye:

Poz. # Versenyző Nemzetiség Kör Hátrány
1. 27 Alice Powell brit 21
2. 7 Emma Kimiläinen finn 21 +00,511 mp.
3. 95 Beitske Visser holland 21 +05,784
4. 55 Jamie Chadwick brit 21 +09,321
5. 5 Fabienne Wohlwend liechtensteini 21 +09,732
6. 11 Vicky Piria olasz 21 +10,730
7. 21 Jessica Hawkins brit 21 +11,060
8. 19 Marta García spanyol 21 +11,613
9. 37 Sabré Cook amerikai 21 +12,179
10. 26 Sarah Moore brit 21 +13,420
11. 20 Caitlin Wood ausztrál 21 +13,881
12. 31 Tasmin Pepper dél-afrikai 21 +14,221
13. 3 Gosia Rdest lengyel 21 +14,735
14. 77 Keszthelyi Vivien magyar 21 +18,656
15. 99 Naomi Schiff német 21 +20,585
16. 2 Esmee Hawkey brit 21 +20,755
17. 67 Shea Holbrook amerikai 21 +20,839
18. 49 Megan Gilkes kanadai 21 +21,681
19. 58 Sarah Bovy belga 21 +22,061
20. 85 Miki Koyama japán 19 + 2 kör


j6i7330-1.jpg

A bajnoki pontverseny végeredménye:

  1. Jamie Chadwick (brit) – 110 pont
  2. Beitske Visser (holland) – 100 pont
  3. Alice Powell (brit) – 76 pont
  4. Marta García (spanyol) – 66 pont
  5. Emma Kimiläinen (finn) – 53 pont
  6. Fabienne Wohlwend (liechtensteini) – 51 pont
  7. Miki Koyama (japán) – 30 pont
  8. Sarah Moore (brit) – 24 pont
  9. Vicky Piria (olasz) – 24 pont
  10. Tasmin Pepper (dél-afrikai) – 22 pont
  11. Sabré Cook (amerikai) – 12 pont
  12. Jessica Hawkins (brit) – 12 pont
  13. Caitlin Wood (ausztrál) – 11 pont
  14. Gosia Rdest (lengyel) – 10 pont
  15. Esmee Hawkey (brit) – 2 pont
  16. Naomi Schiff (német) – 2 pont
  17. Keszthelyi Vivien (magyar, teszt- és tartalékpilóta) – 1 pont
  18. Shea Holbrook (amerikai) – 0 pont
  19. Sarah Bovy (belga, teszt- és tartalékpilóta) – 0 pont
  20. Megan Gilkes (kanadai) – 0 pont

Fotó: W Series Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8415005074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása