FE: Újabb ex-F1-es debütál, Hartley a Dragonnál

ap-1x3mptg2d1w11_news.jpg

Csütörtökön bejelentették, hogy Brendon Hartley személyében ismét egy korábbi Forma-1-es pilóta csatlakozik a Formula-E mezőnyéhez – az új-zélandi a 2019/2020-as szezonban a Dragon versenyzője lesz.

November második felében elrajtol a Formula-E-bajnokság hatodik szezonja, így szép lassan körvonalazódnak a pilótafelállások is – a minap Jay Penske csapata, a Dragon tett bejelentést, aminek értelmében az amerikaiak egyik versenyzője Brendon Hartley lesz. Az új-zélandi számára sűrű lesz a következő szezon, mert ezzel párhuzamosan az endurance-világbajnokságban (WEC) versenyein is rajthoz áll, miután a Toyota LMP1-es csapatához leigazolták a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso utódjaként.

Hartley mindemellett a Ferrari F1-es alakulatánál tölt be szimulátorversenyzői pozíciót; 2017-ben bajnok lett a Porschével a WEC-ben, továbbá a Le Mans-i 24 órást is behúzta. A Toro Rosso korábbi pilótáját korábban a Techeetah-val boronálták össze, miután kiderült, hogy André Lotterer a Porschéhez szegődik, Neel Jani mellé.

„Örülök, hogy a Formula-E-ben egy új kihívással nézhetek szembe a Dragon Racinggel. A Formula-E ugyanis eltér azoktól a szériáktól, amelyekben korábban versenyeztem”

– fogalmazott a 29 esztendős pilóta. – „Ugyanakkor remélem, hogy a más kategóriákban összegyűjtött tapasztalatom kifizetődő lesz, főleg az energiakezelés terén.

Mindig is nagy rajongója voltam az utcai pályáknak, a Formula-E-ben pedig akad néhány, amelyek a legőrültebbek közé tartoznak, amiket valaha láttam.”

„Már megkezdtem a közös munkát a Dragon csapatával, és van egy olyan érzésem, hogy a következő idényben számos sikerben osztozhatunk” – tette hozzá Hartley.

„Örülök, hogy Brendon az egyik versenyzőnek, ő ugyanis egy vérbeli versenyző. A tapasztalat, az értelem és a versenyszellem kombinációját testesíti meg, ami lehetővé teszi majd számára, hogy kihozza az új hajtásláncunkban rejlő potenciált”

– kommentálta a bejelentés hírét Jay Penske csapatvezető.

Egyelőre kérdéses, hogy ki lesz Hartley csapattársa a Dragonnál. Azt pletykálják, hogy a háromszoros túraautó-világbajnok José Maria Lopez biztosan távozik a csapattól, míg Maximilian Günther a legnagyobb esélyes arra pillanatnyilag, hogy átvegye Antonio Félix da Costa helyét a BMW-nél. További sajtóspekulációk azt rebesgetik, hogy több név is felmerült, többek között a Forma-2-ben viaskodó Jordan Kingé is – amennyiben a brit lesz a befutó, az még hagyján, hogy teljesen lecserélné eddigi párosát a Dragon, de két újonccal várná a folytatást.

A Forma-1-et korábban már megjárt pilóták közül biztos helye van még Lucas di Grassinak (Audi), Lotterernek, Felipe Massának (Venturi), valamint a kétszeres bajnok Jean-Éric Vergne-nek (DS Techeetah).

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2115001672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása