F1: Továbbra is a Mercedes ülése Ocon célja

jm1827se123.jpg

A Mercedes tartalékosa leszögezte, hogy még mindig a brackley-i gárda színeiben képzeli a 2020-as visszatérést, egyúttal tagadta a haasos pletykát.

Esteban Ocon még 2016-ban mutatkozott be a Forma-1-ben a Manor színeiben, majd további két szezont töltött el a Force Indiánál / Racing Pointnál, mielőtt az idei évre partvonalon kívülre került a silverstone-i csapatnál történt tulajdonosváltás miatt. Így a francia az idei évben rendre a Mercedes tartalékversenyzőjeként bukkan fel a paddockban, amellett, hogy szimulátoros fejlesztői munkát végez a csapat főhadiszállásán, Brackley-ben.

Azonban a 22 éves pilóta nem tett le arról, hogy újra a rajtrácson legyen – igaz, az utóbbi időkben szóba került, hogy akár még idén leválthatja Romain Grosjeant a Haasnál, de az RMC Sportnak és az Auto-Hebdo lapnak nyilatkozva mindent cáfolt a francia:

„Ami a leginkább most engem érdekel, az az, hogy újra Forma-1-es autót vezessek, és megérezzem annak ízét, milyen elrajtolni egy nagydíjon. Ugyanis számomra nagyon nehéz az idei év abból a szempontból, hogy nem versenyezhetek. És ez nagyon hiányzik, mert erre tettem fel az egész életemet. A célom az, hogy minél hamarabb találjak magamnak egy ülést, remélhetőleg találunk is megoldást. Viszont ezek mind csak pletykák, semmi sincs megerősítve. Legalább ez azt mutatja, hogy még a Forma-1 krémje sem felejtett el.”

Annak lehetősége is felmerült sajtópletykák formájában, hogy jövőre a Mercedes partnercsapatánál, a pillanatnyilag a mezőny végén kóricáló Williamsnél folytathatja. Annak esélye ugyanis egyre inkább csökken, hogy a Mercedeshez csatlakozhasson Ocon, mivel Brackley-ben meg vannak elégedve Valtteri Bottas jelenlegi teljesítményével.

„Minden opció életben marad, mert a Mercedes bármire nyitott, arra is, ha az egyik partnerükhöz szerződnék le. Az sem jelent problémát, ha egyik másik csapat akar kölcsönkérni engem. De a fő célom természetesen az marad, hogy a Mercedes gyári csapatával versenyezzek”

– tette hozzá Ocon.

Fotó: Racing Point Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5114976322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása