F1: Mick Schumacher még nem tett le a Forma-1-ről

190095-test-bahrain-day-1.jpg

Arra viszont vajmi kevés esélye van, hogy 2021 előtt felléphessen a királykategóriába a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher fia.

Ahogyan az volt a Forma-3-as Európa-bajnokság esetében – amiben végül tavaly bajnok lett –, a Forma-2-es szereplés is kissé nyögvenyelősen indult Mick Schumacher számára, ugyanis valamivel szezon felét követően csak a 14. helyen áll a pontversenyben. Legjobb főfutamos eredményét még az első hétvégén, Bahreinben érte el, akkor 8. lett, míg sprintversenyen zárt már negyedik helyen is, Ausztriában.

„Természetesen nem vagyok könnyű helyzetben, mostanában meglehetősen balszerencsések is voltunk, de a legtöbbet a nehéz időkből lehet tanulni. Azt hiszem viszont, hogy már a helyes úton járunk, meg is tudtuk mutatni már, hogy megvan a tempónk és a potenciálunk ahhoz, hogy elöl legyünk”

– felelte a DPA hírügynökség kérdésére Schumacher, hozzátéve, hogy szerinte természetes, ha versenyzők a nevelőbajnokságokban néha hullámvölgyekbe kerülnek.

„Mindenkinek vannak nehéz időszakai, én azonban már az előrelépés előtt állok. Egyre inkább kényelmesen érzem magamat az új környezetben, és remélhetőleg hamarosan eljön annak az ideje is, hogy felléphessek a Forma-1-be. Nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy ez mikor fog megtörténni, mert egy F1-es üléshez szerencsésnek is kell lenni.”

1017581612-lat-20190630-_r3i3678.jpg

Még a Forma-2-es szezon előtt, egy elemző cikkben taglaltuk, hogy ahhoz, hogy meglegyen Schumachernek az F1-es szuperlicensz megszerzéséhez szükséges 40 pont – amiből 30-at a tavalyi bajnoki címe tesz ki –, legalább tizediknek kell lennie, és még úgy is arra kényszerülne, hogy például a Forma-3-as Makaói Nagydíjon való részvétellel további egységeket gyűjtsön. Ennek elkerüléséhez a legjobb hat között kellene zárnia, de tekintve, hogy közte és a 6. helyet elfoglaló korábbi csapattársa, a szintén újonc Guanyu Zhou között már 79 pont a különbség, az eddigi tendencia alapján ennek beteljesítésére csekély az esély.

Azonban az már nem mondható el róla, hogy teljesen rutintalanként érkezne meg a Forma-1-be Mick Schumacher – ellenben a Toro Rosso idei zöldfülűjével, Alexander Albonnal –, ugyanis az év elején, a bahreini szezonközi teszten a Ferrari és az Alfa Romeo F1-es gépét is kipróbálhatta, a hétvégi Német Nagydíjon pedig édesapja egyik legsikeresebb autójával, a 2004-es Ferrarival is pályára léphet. A dolgok jelenlegi alakulását elnézve viszont erre 2021-nél hamarabb aligha kerül sor.

Fotó: Ferrari Media, FIA Formula 2 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr614976562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása