F1: Ismét raliautót tesztelt Valtteri Bottas

d_2pqnixkaigy6p.jpg

A Ford után a Toyota WRC-gépét is kipróbálta Finnországban a Mercedes Forma-1-es versenyzője.

Újra raliautóba ült Valtteri Bottas: a Mercedes Forma-1-es finn pilótája a Toyota autójával tesztelhetett ezúttal a hazájában, a kétszeres világbajnok Timo Rautiainen közreműködésével. Azonban a Toyota Gazoo Racing sportigazgatója, Kaj Lindstrom leszögezte, hogy Bottas csak a móka kedvéért vágott bele ebbe a kalandba, nem is érdemes számítani semmilyen komolyabb együttműködésre a felek között:

„Nincs szerződés köztünk. Boldog volt az Arctic Rally-n, de annyi volt az egész, hogy nekünk van a legjobb autónk, ő pedig ki akarta próbálni. A teszt tervezett volt, a többiek után lépett pályára a tesztautóval egy, Jyväskylä városához közel fekvő úton.”

d_2pqnrxyaezfv6.jpg

Először még a téli holtszezonban vezethetett raliautót a finn versenyző – előbb a lappföldi ralin állhatott rajthoz egy Ford Fiesta WRC-vel, majd az M-Sport Fiesta R5-jével diktált remek tempót egy dél-franciaországi teszten, szintén az év korai szakaszában.

A csapat állandó versenyzője, Teemu Suninen nem is rejtette véka alá a véleményét, elmondta, hogy szerinte Bottas magasabb szinten is megállná a helyét a ralizásban:

„Amit az Arctic Rally-n művelt, elképesztő volt. Jó lenne látni őt újabb ralifutamon indulni, mert remek nézni, ahogyan tud versenyezni. Egyébként is érdekes, amikor más szakágból vendégeskednek versenyzők, különösen akkor, ha a világ legjobbjai jönnek el.”

Valtteri Bottas on Twitter

Friday ��� Driving into the weekend �� #VB77 @RautiainenTimo @TGR_WRC https://t.co/c47LLfP4tr

Fotó: Toyota Gazoo Racing / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4114972920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása