"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

ETRC: Misano után Németországban is győzni tudott Kiss Norbi

2019. július 21. - KovatsOliver

unnamed_1_5.jpg

Két eredményes és két peches futam – ez a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző németországi mérlege. Kiss Norbert megszerezte idei második győzelmét is a kamion Európa-bajnokságban.

Hasonlóan a korábbi hétvégékhez, csapata, a tankpool24 Racing hazai pályáján, a Nürburgringen is abban reménykedett Kiss Norbert, hogy folytathatja dobogós szériáját. Végül így is történt, ugyanis miután negyediknek kvalifikált az első időmérőn, az első versenyen a harmadik helyen, a címvédő Jochen Hahn, valamint Antonio Albacete mögött intették le, köszönhetően annak, hogy megelőzte Sascha Lenzet.

Ellenben a szombat délutáni, fordított rajtrácsos verseny katasztrofálisan alakult a magyar versenyző számára, mivel a közte és Anthony Janiec között történt ütközés következményeként ki kellett állnia. Eközben Adam Lacko majdnem egy év után először tudott győzni, a cseh pilótát Lenz és Hahn követték.

unnamed_3_1.jpg

A 34 éves pilóta a szombati napot követően elmondta, hogy nagyon örül, hogy dobogóra állhatott az első versenyen, viszont azt bánja, hogy ezt a tempót a második összecsapás alkalmával – még ha önhibáján kívül is, de – nem sikerült kamatoztatnia:

„A fordított rajtrácsos futam már nem volt ennyire szerencsés, mert habár a rajt után elvesztett pozíciómat vissza tudtam szerezni, de az egyik beugrós versenyzővel összeakadtam az egyik kanyarban. Olyan széles ívben fordult, hogy azt hittem, elenged minket, úgyhogy mentem tovább az ideális íven, amikor egyszer csak felém mozdult, és beforgattam. Az ütközéstől eltört az egyik lengéscsillapítóm, és nem tudtam befejezni a versenyt. Nagyon sajnálom, mert érezhetően jó volt a tempónk, fontos pontokat veszítettünk.”

unnamed_2_3.jpg

Remek formában folytatta a németországi hétvégét Kiss, vasárnap a kvalifikáción ugyanis a második rajthelyet szerezte meg. Ám az első körös csatákból nem jött ki jól a harmadik megmérettetésen, sőt, minekutána kilökték, az is csodaszámba ment, hogy egyáltalán a hetedik helyig fel tudott kapaszkodni. Hahn eközben duplázott a szezon negyedik hétvégéjén az IVECO-val, Albacete és Lacko előtt végezve.

Így viszont az utolsó versenynek is a második rajtkockából vághatott neki a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző, aki valamivel féltáv előtt, az 5. kör végén elment korábbi csapattársa, André Kursim mellett, amit követően még sérült kamionnal is be tudta húzni idei második győzelmét. Kiss 6,5 másodperces előny birtokában haladt át a célvonalon, míg Kursim épphogy meg tudta tartani a második helyet Albacete előtt.

unnamed_10.jpg

A nap végén elismerte a szombathelyi versenyző, hogy mindkét verseny rajtjánál meggyűlt a baja Lenz-cel, pontosabban az agresszivitásával – de rögtön hozzá is tette a médiacsapata által kézbesített sajtóközleményben, hogy az viszont rendkívül fontos volt, hogy nem csak győzelemmel kezdte, de azzal is zárta az idény első felét:

A rajtot félig-meddig túléltük, Sascha Lenz viszont hátulról nekem jött, teljesen letolt egyenesen a bukótérbe, próbáltam fékezni, de esélyem sem volt. Visszacsúsztam a 15. helyre, nagyon sajnáltam, mert meglehetett volna a dobogó. A fordított rajtrácsos futamon megint a második helyről indultam, megint Sascha jött mögöttem, megint megtolt, de most finomabban. Meg tudtam tartani a helyemet, és éreztem, hogy gyorsabb vagyok az előttem haladó Kursimnál, csak türelmesen meg kellett várnom, amíg hibázik a sikánnál. Rosszul gyorsított ki, be tudtam menni mellé és megelőztem. Sikerült megnyerni a futamot, győzelemmel zárni a szezon első felét, ami nagyon sokat jelent nekem és a csapatnak is, nagyon örülök ennek az eredménynek.”

Négy versenyhétvége után 107 pontja van Kiss Norbinak, akárcsak Albacetének, így közösen osztoznak az összetett ponttáblázat harmadik helyén, a 172 ponttal vezető Hahn és a 109 egységet számláló Steffi Halm mögött. A 2019-es kamion Európa-bajnoki szezon következő fordulóját a nyár legutolsó hétvégéjén, a csehországi Mostban rendezik.

Fotó: Kiss Norbi Média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6714974222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.