"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1: Meg vannak számlálva Romain Grosjean napjai?

2019. július 19. - KovatsOliver

romain_grosjean_f1_grand_prix_great_britain_ahaf_ztfsxyx.jpg

Reagált a Haas az azt firtató pletykákra, miszerint már a Forma-1-es Német Nagydíj előtt lecserélheti Romain Grosjeant.

Romain Grosjean már az utóbbi években is alulmúlta a várakozásokat, ám a 2019-es szezon során minden eddiginél kiábrándítóbb formát nyújt, jóllehet, csapata, a Haas autója sem kellőképpen versenyképes – ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a konstruktőri tabellán csak a nullpontos Williams van a kannapolisi csapat mögött.

A korábban tízszer is dobogóra álló Forma-1-es pilóta mindössze két tizedik helyet tud felmutatni az idei évből, míg csapattársa, Kevin Magnussen volt már hatodik és hetedik is. Silverstone-ban, az előző verseny helyszínén is hibát hibára halmozott: pénteken már az első edzés legelején megpördült és megrongálta autóját a boxutcában, vasárnap pedig az első körben összeakadt Magnussennel.

Ha figyelembe vesszük ezeket a tényeket, nem véletlen, hogy az elmúlt napokban egy névtelen Reddit-felhasználó információira hivatkozva még a Forma-1-es szaksajtóban is szárnyra kapott az a pletyka, hogy Grosjeant még a következő, németországi víkend előtt lapátra teszi a Haas, s helyére a Mercedes növendékét, Esteban Ocont igazolja.

Azonban a Haas szóvivője mind a RaceFans.net, mind a GPToday.net megkeresésére megerősítette, hogy Hockenheimben még Grosjean és Magnussen duójával állnak rajthoz. Viszont azt még nem tudni, miképpen alakul az előző négy versenyhétvégéjét lenullázó negyedéves alakulat pilótafelállása az egy héttel később esedékes Magyar Nagydíjon.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7514971074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.