TCR EU: Borković megmagyarázta, hogy eleve nem akart a bajnokságban maradni

2019-2019_hockenheim_race_1---2019_eur_hockenheim_race_1_27_john_filippi-62_dusan_borkovic_33.jpg

Sajátos módon, de reagált a 2019-es TCR Európa-kupa-szezon hátralevő részére szóló eltiltására a szerb versenyző. Elmondása szerint már amúgy is fontolgatta a távozást, mert a mezőny amatőr, a felügyelőtestület döntései pedig következetlenek.

Ahogy arról a Braking News Motorsport is beszámolt, Dušan Borković-ot eltiltották a TCR Európa-kupa jelenleg futó idényének utolsó három fordulójától. Az előző, Red Bull Ring-i hétvégén ugyanis egy éven belül már másodjára sodorta magát bajba a paddockban. A TCR sajtóirodája által kiadott sajtóközlemény állítása szerint elfogadhatatlan viselkedést tanúsított a második versenyt követően – aminek az utolsó körében, mint az ismeretes, Nelson Panciatici kiforgatta a szerb pilótát –, ám abban a tévhitben volt, hogy az M Racing másik versenyzője, Natan Bihel okozta a balesetet, így őt akarta megverni, miközben egy nőt is autónak lökött.

Nem sokkal a döntés kihirdetése után sajtóközleményben reagált a történtekre Borković, amely nem említ egy szót sem az eltiltásról, szimplán annyit közöl, hogy a Target Competition versenyzője távozik a sorozatból. A 34 éves versenyző kétségbe vonta a versenybírák konzisztenciáját, emellett versenyzőtársai profizmusát is megkérdőjelezte.

2019-2019_hockenheim_race_1---2019_eur_hockenheim_race_1_62_dusan_borkovic_23.jpg

„Reménykedtem benne, hogy az állandó problémáink jó eséllyel megoldódnak majd. Viszont sem engem, sem a csapatomat nem vezérelte rossz szándék. Azonban számos alkalom után bebizonyosodott, hogy bizonyos versenyzőkkel szemben kettős mércét alkalmaznak, és rá kellett, hogy ébredjünk arra a csapatommal, hogy ez nem fog változni.

Nem vagyok egy robot, akárcsak a többi jó versenyző sem, akik profi módon vezetnek. Természetesen megmondom, ha valaki nem profi, és veszélyezteti az életemet a pályán, ahol a munkánkat végezzük. Hiszen mindannyian azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, illetve promótáljuk a támogatóinkat.

Nem fogok belemélyedni a részletekbe a továbbiakban, mert nincs is értelme. A TCR Európa-kupának nincs szüksége rám, amit el is fogadok, és sok sikert kívánok nekik a jövőben. Ami engem illet, a csapatommal együtt továbbállok. Köszönöm a szponzoroknak, a csapatnak és a rajongóknak a támogatást”

– idézi a sajtóanyag Borković-ot, aki azt is megjegyezte, hogy hamarosan bejelentést tesz a jövője kapcsán.

Borković viszont még ezen nyilatkozat megjelenése előtt interjút adott a TouringCarTimes-nak. A korábbi WTCC-pilóta elmondta, hogy tisztában volt vele, hogy cselekedete következményeket vonhat maga után, ugyanakkor arra is számított, hogy őt kiforgató Panciaticit is elmarasztalják, de végül nem így történt. Hozzátette, hogy ő már nem bírja elviselni tovább az efféle igazságtalanságot, és ezek a döntések nem csak az egyéni ambíciót, hanem a csapat terveit is negatívan érintik.

Ami pedig a konfrontációt illeti, Borković annyit fűzött hozzá, hogy az M Racing, vagyis a felesége irányítása alatt álló csapat versenyzőit mentoráló Yvan Mullerbe botlott először, és ő volt az, aki elzavarta, mielőtt akár egy szót is válthatott volna Panciaticivel.

2019-2019_hungaroring_saturday---2019_tcr_europe_hungaroring_62_dusan_borkovic_06.jpg

Andrijana Borković, a szerb felesége időközben a Formula.hu-nak elmondta, hogy „nem volt verekedés, szóval senki sem sérült, legfeljebb néhány ember egója”. Az esetet pedig úgy írta le, hogy ő volt az a nő, akit állítólag az autónak, holott csak megcsúszott a vizes aszfalton, és ezért nekicsúszott az autónak – szerinte arra megy ki az egész, hogy rossz fényben tüntessék fel a versenyzőt. A felesége azt is elmondta, hogy próbáltak figyelmeztetni Borković-ot arra, hogy nem Bihel, hanem Panciatici lökte ki őt. Csakhogy közbelépett a négyszeres túraautó-világbajnok Muller, aki elkezdte mindkettőjüket sértegetni, hozzátéve, hogy meg fog tenni mindent azért, hogy bevonják Borković engedélyét.

Bárhogy is történt – hiszen idáig egymástól igencsak eltérő forgatókönyveket hallhattunk –, Borković ügyét már a szerb sportszövetség és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálja, eltiltásáról pedig a Target Competitiont és a Hyundai Motorsport is értesítették.

Fotó: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6714957702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása