"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1: Még öt kör, és működött volna a McLaren-újonc stratégiája

2019. július 17. - KovatsOliver

2019britishgrandprixfriday_ony5320_unbranded.jpg

Keresztbe tett a biztonsági autós fázis Lando Norrisnak, így pont nélkül maradt a Brit Nagydíjon.

A franciaországi kilencedik és az ausztriai hatodik helye után újabb erős versenye lehetett volna Lando Norrisnak. Ám a Lewis Hamiltonnak kedvező Safety Car-fázis keresztülhúzta a McLaren stratégiáinak számításait: a tavalyi F2-es ezüstérmes a 13. körben jött ki friss, közepes keverékű gumikért, így nem hajtott a boxba újra hét körrel később.

A McLarennél remélték, hogy egy kései bokszkiállás kifizetődő lehet, de miután a többiek a biztonsági autós szakasz alatt ejtették meg kerékcseréjüket, nem jött be a húzás – így Norris, amikor másodjára is kilátogatott a szerelőihez, visszaesett a sorban, és a leintésig már nem tudta felküzdeni magát a pontszerző zónába. Végül a 11. helyen ért célba hazai futamán.

2019britishgrandprixfriday_54i6244.JPG

A wokingi alakulat újdonsült vezetője, Andreas Seidl beismeri, hogy rossz döntést hozott a csapat, de jó okai voltak rá – erről a Motorsport.com-nak nyilatkozva beszélt:

„Ami Landót illeti, a gumik kapcsán rendelkezésre álló adatok alapján kockázatosnak gondoltuk volna kint tartani a verseny végéig. Emiatt a végén új kemény gumikkal próbálkoztunk, hogy újra versenybe hozzuk magunkat a futam végére. De úgy néz ki, még öt körre szükségünk lett volna.”

Norris – aki a kisebb fiaskó ellenére is a bajnoki tabella 9. helyén áll, legjobb újoncként – azt nyilatkozta a szakportálnak ennek kapcsán, hogy nyilvánvaló, hogy nem működött a taktika, de ezért nem akarja hibáztatni a csapatot.

„Rossz döntést hoztunk a biztonsági autó alatt, valamint azzal, hogy akkor nem jöttünk ki a boxba, amikor kellett volna. Nem szerencsejátékot játszottunk, de reméltük, hogy még néhányan kiesnek a végéig, de nem így történt. Utólag belegondolva valóban hibás volt a stratégiánk, de ezt akkor nem tudhattuk, amikor döntöttünk. Továbbra is kiállok a csapat mellett, mert alapvetően semmit sem csináltak rosszul. Annyi az egész, hogy a nap végén nem jól választottunk.”

Fotó: McLaren Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8514957724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.