Formula-E: Buemi idén harmadjára is a pole-ban, Vergne és Di Grassi a darálóban
Formula-E 2018/2019: New York-i ePrix - 1-2. szabadedzés, 1. időmérő edzés

d_xnjchx4aejuin_1.jpg

A Nissan e.dams színeiben versenyző 2015/2016-os bajnok óriási fölénnyel szerezte meg a rajtelsőséget a szezon utolsó előtti futamára. Eközben a bajnokság legfőbb várományosai az ötödik, illetve a hetedik rajtsorba kvalifikáltak – azonban Vergne akár a 10. rajtkockából indulva is elsőként védheti meg bajnoki címét a Formula-E-ben.

Utolsó állomására, New Yorkba látogatott el a Formula-E 2018/2019-es szezonban, úgy, hogy a mindent eldöntő hétvége előtt összesen nyolcan voltak még esélyesek a bajnoki címre matematikailag – viszont Jean-Éric Vergne toronymagasan, 32 pontos előnnyel vezeti a tabellát. A szabadedzéseken már első nekifutásra több mint két és fél másodperccel döntöttek meg a korábbi pályacsúcsot: az első tréninget a nissanos Oliver Rowland, a másodikat pedig a BMW-s Alexander Sims zárta az élen. A gyorsabb köridő utóbbi nevéhez köthető, 1:09.695-tel.

Közép-európai idő szerint a kora esti órákban megrendezték az első időmérő edzést, amely végeredményének értelmében a szombati versenyt Sébastien Buemi kezdheti majd az élről. A Nissan e.dams svájci versenyzője már a harmadik pole-ját szerezte a szezonban, 1:10.118-as idejével több mint négy tizedet vert a második helyezett, a mahindrás Pascal Wehrlein körére. A német mögött Alex Lynn (Jaguar), Daniel Abt (Audi), Alexander Sims (BMW) és Sam Bird (Virgin) zártak.

1-1017600299-lat-20190712-_2st6811.jpg

Eltekintve Buemi fölényes rajtelsőségétől, borzasztóan kicsik voltak a különbségek. Ennek is tudható be az, hogy a címvédésre készülő Vergne csupán a 10. lett – megnyugtató lehet számára, hogy a pole pozíciós svájci pilóta hátránya 51 pont, míg az idényben 55 szerezhető már csak, csapatának azonban nem sikerült még nyernie futamot. A DS Techeetah franciájának legfőbb riválisa, Lucas di Grassi ráadásul még hátrébb, csupán a 14. rajtkockába kvalifikált az Audival.

Az első versenyt itthoni idő szerint 22 órától bonyolítják, az eseményeket élőben közvetíti az Eurosport 1. Jó eséllyel már bajnokavatásnak lehetünk majd szemtanúi; ennek elkerüléséhez Di Grassinak legalább négy ponttal kellene csökkentenie a lemaradását – de ne kiabáljuk el, hiszen az előző tizenegy verseny már számtalan alkalommal bebizonyosodott, hogy a Formula-E-ben bármikor bármi megtörténhet.

Az első időmérő edzés végeredménye:

null

null

Fotó: Nissan NISMO / Twitter, FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2014945316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása